Ugrás a tartalomra

Újra bontottak a számozott utcákban

Létrehozva
Egy vállalkozás teljes munkáját lopták szét a számozott utcákban. Mintegy tíz éve be is csődölt emiatt. Ma már javult a közbiztonság a területen. A Hetedik utcában folytatódott a nyomortelep-felszámolási program.
Kép
Fotó: Mocsári László

Ezúttal újra a számozott utcákban bontottak. Most a hetedik utcában dolgoztak a nyomortelep-felszámolásban résztvevő bontógépek. Vincze István egy szomszédos ingatlanban vezetett vállalkozást, de csaknem tíz évvel ezelőtt abba kellett hagynia, mert folyamatosak voltak a betörések. Villanymotor-tekercseléssel foglalkoztak, aminek réz az alapja. Szinte mindenét ellopták. Több tíz millió forintot veszített el. Tíz ember dolgozott a telepen, ők a munkájukat vesztették el.

Kép

– Most az utóbbi hét-nyolc évben viszont nagyon sokat javult a közbiztonság, de mi már itt a tevékenységet tovább nem tudtuk folytatni. Elvesztettük a megrendelőinket.

Kép

A számozott utcákban nem először bontanak. Nagy Ákos nyomortelep-felszámolásért felelős polgármesteri megbízott szerint a számozott utcák mindig is egy neuralgikus pontja volt Miskolc nyomortelep-felszámolási programjának. – Gyakorlatilag folyamatosan haladunk a terveknek megfelelően a programnak a végrehajtásával. Most éppen a Hetedik utcában vagyunk, ahol van egy üres ingatlan, ennek a lecsupaszításával és üresítésével csatlakozunk ahhoz a részéhez a programnak, hogy új tereket szeretnénk kialakítani.

Kép

A felszámolási programnak nem csak a közbiztonság szempontjából van fontos szerepe. Az elbontott épületek helyén parkosítanak, vagy akár közintézményt is építhetnek.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.