Ugrás a tartalomra

Íme, Luxemburg gofrija! – nem, ez nem nyelvbotlás

Létrehozva
Új gofri debütált a belvárosi Gofrim étteremben, amit a Miskolci Nemzeti Színház egyik előadása inspirált. Péntek délután, az új édesség premierjén találkozhattak a gofrizók a névadó előadás, a Luxemburg grófja főszereplőivel és rendezőjével.
Kép
Fotók: Végh Csaba

Luxemburg grófja lett az első színházi előadás, ami saját hivatalos édességet kapott, egy nyelvbotlásból adódó poén után. Egy próba alkalmával a jelenetben, amikor Harsányi Attila (Reneé, Luxemburg grófja) el akarja adni frissen örökölt, ám pénzzel nem járó grófi címét, azt találta mondani: „ki akarja megvenni a luxemburg gofri címemet?” Innen pedig egyenes út vezetett a fantázianév és az édesség megalkotásához – tudatta portálunkkal a Miskolci Nemzeti Színház.

A Gofrim étterem csapata a híres luxemburgi almatortából inspirálódott, mely a kis ország leghíresebb édessége, újragondolva így alkották meg a gofrikülönlegességet, mely a Luxemburg gofrija nevet kapta.

Kép

– Saját édességem még soha életemben nem volt – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Harsányi Attila. Nem gondoltam volna, hogy egy nyelvbotlásból ilyen édesség lesz. Nem is tudtam, hogy Luxemburgnak almás a nemzeti sütije – tette hozzá.

Brünner István, a Gofrim társtulajdonosa elmondta, egyik barátja, a Luxemburg grófja előadása során többször is úgy hallotta, hogy Luxemburg gofrijának nevezték a darabban Harsányi Attilát. Ennek apropóján készítették el ezt az almás, fahéjas gofrit.

Kép

Az előadás rendezője Rusznyák Gábor, valamint a két főszereplő, Eperjesi Erika és Harsányi Attila mellett Seres Ildikó és Gáspár Tibor tesztelték le először a luxemburgi nyalánkságot, és áldásukat is adták, hiszen nem sok maradt az almás finomságból – tudtuk meg a színháztól.

Szerencsére ez nem csak egy röpke fellángolás volt, így a Gofrim mindaddig készíti az almás falatokat, amíg a Luxemburg grófja műsoron van.

Ez is érdekelhet

Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.