Ugrás a tartalomra

Kitapintották a kiállítást

Létrehozva
Október 15-e 1969 óta a fehér bot világnapja az ENSZ döntése értelmében. A Diósgyőri vár különleges tárlatát a látássérült emberek is felfedezhették, a „látó” embereket pedig érzékenyítette a program.

A nemzetközi nap célja, hogy felhívja a figyelmet a vakok és a gyengén látók sajátos helyzetére. Október 15-én, kedden délelőtt általános iskolások érkeztek a Diósgyőri várba. Délután a középiskolások tapasztalhatták meg, milyen lehet látás nélkül élni. Majd később maguk a látássérültek vettek részt a programon.

Preview Image
Végh Csaba képgalériája

A Miskolci Kulturális Központ mint fenntartó fontosnak tartja a társadalmi szerepvállalást és a szemléletformálást – hiszen a vár mindenkié.

Kép

A sétát a vártörténet szobájában kezdték, ahol megérinthették a palota makettjét, így felfedezhették a várat. A fémműves műhelyben pajzsot, kardot, sisakot és láncinget is kézbe vehettek. A fűszerek termében az illatokon keresztül a konyha és a fűszerek világába is betekintést nyertek. A Lovagteremben pedig a különleges akusztikával ismerkedhettek.

Az érzékenyítő program keretében a csoportokat két részre osztották. A csapat egyik fele bekötött szemmel tapasztalhatta meg, milyen érzés lehet csak a tapintáson, a halláson és a szagláson keresztül érzékelni a világot. A többiek pedig a látásképtelen társukat segítették a közlekedésben, megtapasztalva a segítség nagyszerű érzését.

Ez is érdekelhet

Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.