Ugrás a tartalomra

„Építsd a jövőd!” építőipari pályaválasztási nap a Fazolában

Létrehozva
Az ipar kihívásaihoz igazítják a szakképzési rendszert jövőre: indul az ötéves építőipari technikum, ami a továbbtanuláshoz is jó alapokat adhat, és a diákok duális képzésben tanulhatnak, így cégeknél szerezhetnek munkatapasztalatot. Ezekről is szó volt a Fazola Szakgimnáziumban rendezett pályaorientációs napon, ahol iskolák és cégek is várták a jövő építőipari szakembereit.
Preview Image
Mocsári László képgalériája!

Festő, burkoló, asztalos, gépész, bádogos, kőműves. Megannyi építőipari szakma, melyekre mind szükség van, az utánpótlás viszont kevés. Kevés a szakember, és a technológiát is ehhez igazítják. Az épületgépészeti cég úgy döntött, magának neveli ki a munkaerőt. Jelenleg két iskolából 6 diák tanulja náluk a szakmát.

Petercsák Máté, a PM-Energo Kft. ügyvezetője a Miskolc Televízió érdeklődésére elmondta, ők is szerelnek okos telefonról vezérelt fűtési rendszereket, tehát ide már kell olyan fiatal, aki úgymond a kütyün nőtt föl, ért is hozzá és akarja is.

Kép

A jövő szakembereit várták a MSZC Fazola Henrik Építőipari és Művészeti Szakgimnáziumába. Több száz általános iskolás érkezett. Aki pedig már választott szakmát, a többieket is motiválta.

Hora Patriknak családja segített a döntésben. Most víz- csatorna- és közműrendszer szerelést tanul. Hora Patrik, az MSZC Fazola Henrik Építőipari és Művészeti Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája tanulója.

Kép

– Azért jöttem ide, mert az mondták, ez hiányszakma, ösztöndíjat is kapok. Ez egy kis plusz, és szerintem Magyarországon ezzel el lehet helyezkedni, mert tényleg kevés ebben a szakember.

A pályaorientációs napon a megye öt intézménye képzési kínálatát mutatta be, a cégek pedig magát az építőipart, ami egy rendkívül gyorsan fejlődő terület. Jövőre új korszak indul a szakképzésben. Ennek lényege, hogy a képzést a szakmák fejlődéséhez igazítják. 2020 szeptemberétől például elindul az ötéves építőipari technikum.

Kép

Kiss Gábor, a Miskolci Szakképzési Centrum kancellárja úgy fogalmazott, előnye, hogy nagyon jó alapokat adhat a felsőoktatáshoz. Ha valaki szakirányba tanul tovább a felsőoktatásban, sokkal könnyebb átlépnie, magasabb pontszámot visz magával, és magasabb tudást is, tehát az, aki építőipari technikumban végez, valószínűleg az építészképzésben már komoly előnyökkel fog indulni.

Jövőre harmadik évtől már cégeknél szerezhetnek tapasztalatot a tanulók. De a szakképzési rendszer megújulásának fontos része az is, hogy iskolák helyett karriert ajánljanak a diákoknak.

Ez is érdekelhet

Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.