Ugrás a tartalomra

Miskolc értékei megérdemlik, hogy újra rátaláljunk – Játékos Városjárás a tudomány jegyében

Létrehozva
Az idén 18 éves Itthon Miskolcon Egyesület és az általa alapított Szeretem Miskolcot mozgalom 12. alkalommal rendezi meg a miskolciak körében népszerű kulturális társasjátékát, a „Játékos Városjárást”-t, melynek keretében újra felfedezzük lakóhelyünk különleges értékeit és megismerkedünk a város egykoron élt és maradandót alkotott személyiségeivel. Tesszük mindezt azért, hogy újrateremtsük az itt lakók „Miskolc-identitását”.
Kép

Meggyőződésük, hogy városunk különleges értékei megérdemlik, hogy újra és újra rátaláljunk és megismerjük őket.

Idén a játék középpontjában MISKOLC és a TUDOMÁNY áll. A nap folyamán Miskolc tudományos örökségével, egy-egy tudományág nemzetközi vagy országos jelentőségű képviselőjének munkásságával ismertetik meg a résztvevőket. Mint eddig minden alkalommal, úgy most sem kell különleges felkészülés a játékhoz.

Valljuk be, hogy legtöbbünk élete során ritkán, vagy egyáltalán nem találkozik a tudományos élet eseményeivel, egykor élt képviselőinek munkásságával. Vagy mégis? A madarak és fák napja, az őstörténeti vagy az űrkutatás, a nanotechnológia mind kapcsolatba hozhatók Miskolcon egykoron alkotó, vagy éppen most is közöttünk élő tudósokkal.

Roósz András, az MTA Miskolci Akadémiai Bizottság elnöke a Miskolc Televízió érdeklődésére elmondta, a magyar Tudományos Akadémiának és a területi Bizottságoknak is az egyik fő feladata, hogy megmutassák a társadalomnak, Miskolcnak, a tudomány legújabb eredményeit olyan módon, hogy az érthető legyen a laikusok számára is. Hozzátette: ez a városjárás nagyon jó alkalom arra, hogy a miskolci tudományosságot mutassák be.

– Korábban mindig az volt, hogy kulturális területeket választottunk – nyilatkozta Fedor Vilmos, az Itthon Miskolcon Egyesület elnöke. Foglalkoztunk zenével képzőművészettel színháztörténettel, aztán úgy gondoltuk, ismerjük meg Miskolcnak azt az oldalát amit talán kevesen ismernek, meg kevésbé népszerűek – tette hozzá.

Kép

Egy miskolci fizikus tanár közel volt a Nobel-díjhoz. Vajon ki volt ő? És kik azok az építészek, akik házai előtt nap, mint nap elmegyünk? Képesek vagyunk-e állatok levedlett bőrét megkülönböztetni, vagy egyáltalán mikroszkópot használni? Tudjuk-e, hogy a világ egyik legjelentősebb, tudományos munkájával iskolát teremtő lélekgyógyász is városunkból indult el a világhír felé? Hallottunk-e arról a tanárról, aki nem csak hazánk, hanem Európa egyik legnagyobb gyümölcs nemesítője volt? És mit gondolunk, hány új ásványt fedeztek fel a világon elsőként a miskolci egyetemen? Ezekre a kérdésekre is választ kapnak azok, akik játékkal töltik október 19-ét.

A 3-5 fős csapatok 4 kategóriában versenyeznek az értékes díjakért: családok, közösségek, középiskolások és általános iskola felső tagozatos diákok. A csapatok hat „tudományos” helyszínt járnak majd végig a nap folyamán, izgalmas kísérletekben vesznek részt, a legkülönfélébb módokon ismerik meg a játékhelyszín témáját, házigazdáit, és oldják meg az érdekes, néha furfangos feladatokat.

Az idei játékra 45 csapat jelentkezett, ami azt jelenti, hogy több mint 200 miskolci játékos indul útnak szombat reggel.

Ez is érdekelhet

DVTK II F4R Fotó: DVTK
Diósgyőri vereség Tarpán
MiskolcSport
A DVTK II F4R csapata idegenbeli bajnokit játszott. A Tarpa SC vendége volt a DVTK II F4R együttese.
20A busz MVK
Új időszak kezdődik: változik a miskolci menetrend hétfőtől
Miskolc
Május 18-tól vizsgaidőszaki menetrend szerint közlekednek egyes járatok.
Tóth Anna hatodikként zárt Japánban. Fotó: magánarchívum
Tóth Anna Tokióban is a legjobbak között
MiskolcSport
A botswanai váltó világbajnokság után ezúttal egyéniben, fő számában állt rajthoz Japán fővárosában Tóth Anna, a DVTK magyar bajnok gátfutója.
Ostorházi Imre. Fotó: Mocsári László
Ez egy családi történet
MiskolcGazdaságKultúra
Ostorházi Imre több mint négy évtizede a miskolci turizmus és vendéglátás meghatározó szereplője. A szakma és a nagyközönség megbecsülését jelzi, hogy 2026-ban Miskolc város turizmusáért díjjal ismerték el munkáját.