Ugrás a tartalomra

A víz fontosságát hirdeti a Városház téri fotótárlat

Létrehozva
A víz az élet nélkülözhetetlen alapeleme. Azért, hogy a megyei jogú városok lakói ezt felismerjék, egy kiállítással hívják fel rá a figyelmet. A Városház téri sétányon a Nemzeti Fotótár archívumából válogatott szabadtéri tárlat egy időutazásra kalauzolja el a miskolciakat. A fotók készítése között több évtized telt el, de egy-egy pillanat erejéig megmutatják a korábbi idők technológiai, gazdasági fejlettségét, és ízlésvilágát.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Azt is szemlélteti a kiállítás, hogy az elmúlt 100 évben a mezőgazdaságban vagy az élet más területén, a háború alatt, vagy akár szórakozás közben hogyan viszonyult Magyarország a vízhez.

Kép

Répászky Lipót az MTVA Archívum osztályvezetője a Miskolc Televízió érdeklődésére elmondta: tegnap fejeződött be a víz világkiállítás, aminek Áder János köztársasági elnök volt a fővédnöke. – Az MTVA, mint médiapartner úgy látta, az lenne a legjobb, ha egy fotótáron keresztül mutatnánk be, hogyan is változott az elmúlt időszakban a vízzel kapcsolatos hozzáállása az embereknek. Ehhez a fotóarchívumból sajtófotókon keresztül tudtuk bemutatni és hoztuk el öt nagyvárosba ezt a kiállítást – fogalmazott.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája!

Ez is érdekelhet

Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.