Ugrás a tartalomra

Hetvenéves fennállását ünnepli az egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kara

Létrehozva
Az évforduló alkalmából megrendezett emlékülésen elhangzott: egy erős alapokon nyugvó mérnökképzést örököltek a jelenlegi hallgatók és oktatók. Ezt kamatoztatva a kar olyan képzést tud megvalósítani, amire szüksége van az iparnak.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Juhász Ákos

Hetvenéves a Gépészmérnöki és Informatikai Kar – ezt hirdette az a kis zászló is az aulában, amit egy robot lengetett meg újra és újra. A jubileum alkalmából szervezett emlékülés vendégeit ez a gép köszöntötte. A rendezvényen az Országgyűlés alelnöke is részt vett. Korábban ő is a karon végzett. – Minden egyes életbuktatónál vagy új kihívásnál az ember valami kapaszkodóhoz nyúl vissza. Én mindig az egyetemhez nyúltam vissza életem során, mert olyan nagyszerű és csodálatos professzoraim voltak, akiktől mindig tudtam újat kapni, mindig tudtam valamiféle lendületet váltani – nyilatkozta Latorcai János.

Kép

A múlt meghatározza a jelent. A mostani hallgatók és oktatók egy erős alapokon nyugvó mérnökképzést örököltek Siménfalvi Zoltán szerint. – Ezeken az alapokon tudtunk és tudunk igazodni az ipar igényeihez. Innoválni tudjuk magunkat és ennek köszönhetően magában a jövőben is hiszek, hogy továbbra is olyan mérnökképzést és informatikusképzést tudunk folytatni, amire szüksége van az iparnak a továbbiakban is – mondta a Gépészmérnöki és Informatikai Kar dékánja.

Kép

Az ünnepségen Veres Pál első hivatalos polgármesteri beszédében azt mondta, büszke arra, hogy olyan kincse van a városnak, mint a Miskolci Egyetem. Szerinte a város közösségének támaszkodnia kell az egyetem karaira, hiszen ez az intézmény neveli az ifjúságot, és biztosítja a jövő szakembereit a térségben. – A város részéről megígérhetem – választási programom egyik leghangsúlyosabb része is volt az – hogy segítsük a pályakezdő fiatal szakembereket abban, hogy itt a városban verjenek gyökeret. Segítsük őket abban, hogy itt kezdjék el életüket, itt maradjanak, mint nagyon sokan közülünk és itt képzeljék el majd a jövőjüket – hangsúlyozta a polgármester.

Kép

– A negyedik ipari forradalom idején nem lehet eléggé hangsúlyozni az oktatás jelentőségét – mondta Horváth Zita. A felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár arról beszélt, hogy a rendszerváltozás egyik legnagyobb vesztese volt ez a térség, a talpra állás hosszú ideig tartott. – Az, hogy ez az országrész fejlődni tudott az elmúlt években az iparnak, a gazdaságnak, a kormányzati akaratnak köszönhetően, az nagymértékben a Miskolci Egyetem itt létének is köszönhető.

Kép

Az egyetemen jelenleg nyolc kar működik. A Gépészmérnöki és Informatikai Kar a több mint háromezer hallgatójával jelenleg a Miskolci Egyetem legnagyobb kara.

Ez is érdekelhet

DVTK II F4R Fotó: DVTK
Diósgyőri vereség Tarpán
MiskolcSport
A DVTK II F4R csapata idegenbeli bajnokit játszott. A Tarpa SC vendége volt a DVTK II F4R együttese.
20A busz MVK
Új időszak kezdődik: változik a miskolci menetrend hétfőtől
Miskolc
Május 18-tól vizsgaidőszaki menetrend szerint közlekednek egyes járatok.
Tóth Anna hatodikként zárt Japánban. Fotó: magánarchívum
Tóth Anna Tokióban is a legjobbak között
MiskolcSport
A botswanai váltó világbajnokság után ezúttal egyéniben, fő számában állt rajthoz Japán fővárosában Tóth Anna, a DVTK magyar bajnok gátfutója.
Ostorházi Imre. Fotó: Mocsári László
Ez egy családi történet
MiskolcGazdaságKultúra
Ostorházi Imre több mint négy évtizede a miskolci turizmus és vendéglátás meghatározó szereplője. A szakma és a nagyközönség megbecsülését jelzi, hogy 2026-ban Miskolc város turizmusáért díjjal ismerték el munkáját.