Ugrás a tartalomra

Kordos olvasóterem a múzeumban

Létrehozva
Kordos László előtt tiszteleg a Herman Ottó Múzeum. Az egykori könyvtáros születésének 110. évfordulóján róla nevezték el a könyvtár olvasótermét.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Mocsári László

Kordos László egész életében elkötelezett pedagógus volt, az ő ötlete nyomán nevezték el a város könyvtárait írókról, költőkről, de a könyvtárosképzés elindítása is a nevéhez fűződik. A róla elnevezett olvasóteremben hagyatékának néhány darabja is megtekinthető. Kordos László 1964-től a Miskolci Városi Könyvtár igazgatója volt, 1970-ben került a Herman Ottó Múzeumhoz.

Kép

Zahuczky László, a Herman Ottó Múzeum könyvtárvezetője elmondta Kordos László olyan időben került a Herman Ottó Múzeum könyvtárába, amikor egy tragikus esemény következett be a múzeum történetében. - Az 1960-as évek végén a Papszeren működő Herman Ottó Múzeumnak az egyik fala leomlott és nagy kárt szenvedett a múzeumi könyvtár állománya, ő pedig részt vett az átköltöztetésben és később a mostani MAB Székház első emeletén működött a múzeum könyvtára Kordos Lászlónak köszönhetően - mondta el a könyvtárvezető, aki hozzátette, Kordos László 1970-76-ig volt a múzeumi könyvtár könyvtárosa.

Ez is érdekelhet

Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.