Ugrás a tartalomra

Még kaphatók jegyek három őszi miskolci koncertre is

Létrehozva
Három színvonalas őszi koncertre is maradtak még szabad helyek. Az akusztikus Pál utcai Fiúk, a művészi Fugato Orchestra és a könnyedebb stílust képviselő Pál Dénes is pár héten belül városunkban lép fel.
Kép
Forrás: szabadter.hu

Október 26-án, szombaton különleges műsorral érkezik a Pál Utcai Fiúk zenekar, kiegészülve olyan vendégzenészekkel, mint Szücs ’Qka’ Krisztián, Albert Zoltán (fúvós hangszerek) és Dióssy Ákos (billentyű). Az ezen az estén hallható dalválogatás a PUF több mint 35 éves múltját foglalja össze, kezdetektől napjainkig, emellett a készülő új PUF lemezről is játszik majd dalokat a zenekar.

Kép
Forrás: prokultura.hu

A Fugato Orchestra november 20-án szerdán adja elő egyszerre művészi és könnyed műsorát a miskolci közönség előtt. Az ellentétek egységgé formálása, a stílusok és kultúrák találkoztatása éppúgy jellemzi az előadásba becsatlakozó Lackfi János költészetét, mint a 13 fős Fugato Orchestra hangzásvilágát. A „Hibrid dalok műsora” Lackfi kifejezetten a Fugato Orchestra számára írt új szövegeire és a hibrid tematika mentén válogatott korábbi verseire épül. A zeneszámokat összefűző szövegeket maga a szerző adja elő.

Kép
Forrás: femina.hu

Pál Dénes estje november 23-án, szombaton különleges kikapcsolódásra ad lehetőséget azok számára, akik szívesen vesznek részt egy izgalmas időutazásban. Az énekes összegyűjtötte és újragondolta azokat a dalokat, amelyek pályája során fontossá váltak számára. Zenekarával új, lendületes és fiatalos hangzást ad az örökérvényű slágereknek, élvezhetővé téve azokat minden korosztály számára. A koncert programjában helyet kap a legnagyobb magyar előadó, Szécsi Pál, Cserháti Zsuzsa és sok más legendás énekes dalai emlékekkel, sztorikkal fűszerezve úgy, ahogyan azt csak Pál Dénestől hallhatja a „hazai” közönség.

Nemcsak kulturális programokra alkalmas a Művészetek Háza

Az előző évben átadott fejlesztési projekt részeként a Művészetek Házában az Uránia és a Béke-Art terem nézőtéri székeit kicserélték. A megújult termeknek is köszönhetően a MÜHA a csapatépítő tréningek, partnertalálkozók és céges karácsonyi rendezvények esetén is ideális helyszín. A beruházás 100 százalékos támogatással, az Európai Unió és a Magyar Állam hozzájárulásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

További információk a Művészetek Háza koncertprogramjairól itt olvashatók.

Ez is érdekelhet

Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.