Ugrás a tartalomra

Fokozott rendőri jelenlét várható a temetők környékén

Létrehozva
Fokozott rendőri jelenlétre lehet számítani a közutakon és a temetők környékén a közelgő mindenszentek és halottak napja idején, a rendőrség a polgárőrséggel közösen országszerte segíti a temetőkbe látogatók közlekedését.

Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályának vezetője csütörtökön a budapesti Fiumei úti sírkertben tartott sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy aki teheti, ne a hétvégén, hanem már hét közben látogasson ki a temetőbe, mert akkor várhatóan kevesebben lesznek, és kisebb lesz a forgalom a közutakon.

A temetők környékén a rendőrök elsősorban a forgalmat segítik majd, de a szabálytalanul közlekedőkkel szemben is fellépnek. Az ezredes arra kérte az autósokat, figyeljenek oda a temetők környékén kialakított ideiglenes forgalmi rendre.

A rendőrség fokozott óvatosságra kéri az emlékezőket, és azt javasolja, lehetőség szerint úgy tervezzék a temetőlátogatást, hogy még sötétedés előtt hazaérjenek.

Kép

Varga Balázs, az ORFK bűnmegelőzési osztályának kiemelt főreferense felhívta a figyelmet arra, hogy az őrizetlenül hagyott vagyontárgyak – kerékpárok, csomagok, táskák – „könnyű prédát” jelentenek. Arra kérte a temetőkbe látogatókat, hogy fokozottan figyeljenek az idős emberekre is, akik kevésbé képesek vigyázni értékeikre.

Arra figyelmeztetett, hogy a zsúfolt közlekedési eszközökön is fokozottan figyeljünk értékeinkre. Fontosnak nevezte továbbá, hogy ne hagyjunk az autó utasterében csomagot, iratot, azt rakjuk a csomagtartóba, ha kell, vigyük magunkkal. Kiemelte, hogy az őrizetlenül hagyott, üres lakások védelméről is gondoskodni kell.

A rendőrség civil ruhás nyomozói a temetők környékén látnak majd el szolgálatot.

Csonka Nándor, az Országos Polgárőr Szövetség sajtófőnöke arról számolt be, hogy a polgárőrség - az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően – fokozott szolgálatot tart a temetők környékén, ezekben a napokban több ezer polgárőr lesz szolgálatban országszerte. A rendőrség stratégiai partnereként elsősorban a temetők balesetmentes megközelítésére, a parkolók biztonságára és a látogatókra figyelnek majd.

Ez is érdekelhet

Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.