Ugrás a tartalomra

„Aki hűen képviselte a másokért élő embert" – Emléktáblát avattak Bölkény Zsuzsanna részére a Jezsuita Gimnáziumban

Létrehozva
Bölkény Zsuzsanna igazgatóhelyettesnek állítottak emléktáblát szombaton, a jezsuita öregdiákok, a gimnázium fennállásának huszonötödik évfordulója alkalmából tartott jubileumi hét zárásaként.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Mocsári László

Huszonötödik születésnapját ünnepelte a héten a Miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium. Az ünnepi jubileumi hét zárásaként, emléktáblát avattak Bölkény Zsuzsanna igazgatóhelyettes tiszteletére, a Szent József épület földszintjén.

Kép

– Ebben a pillanatban megáldjuk ezt a táblát, hogy legyen emlék mindannyiunk számára. Ahogyan annak idején összehozott minket Zsuzsa, most is összehoz, hogy akik elmennek előtte imádkozzanak azokkal a gondolatokkal, amelyek az ő szellemiségét tükrözik – mondta Holczinger Ferenc SJ igazgató, az emléktábla avatásakor.

Ez is érdekelhet

Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.