Ugrás a tartalomra

Lejár az adategyeztetés határideje csütörtökön

Létrehozva
Lejár az adategyeztetés végső határideje csütörtökön, addig minden olyan banki, biztosítós, önkéntes nyugdíjpénztári és önkéntes egészségpénztári tagnak egyeztetnie kell adatait a pénzintézetével, aki 2017 júniusa előtt nyitott számlát, és dokumentumait korábban nem másolták le, adatait nem egyeztették.

Az Országgyűlés június 25-én módosította a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló jogszabályt, négy hónappal, október 31-ig elhalasztva az adategyeztetés határidejét. A pénzügyi szolgáltatóknak a módosítás hatályba lépését követő három napon belül tájékoztatniuk kellett azon ügyfeleiket, akiknek az esetében addig az átvilágítás még egyáltalán nem, vagy nem teljes körűen történt meg.

Mind a Magyar Nemzeti Bank, mind a Magyar Bankszövetség többször felhívta az ügyfelek figyelmét az adategyeztetés fontosságára. Szeptember 9-én Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára az M1 aktuális csatorna műsorában elmondta: mintegy félmillió lakossági és csaknem 150 ezer vállalati ügyfél nem tett még eleget a kötelezettségnek. Ez a lakossági számlák 5 százalékát, a céges ügyfelek 10-15 százalékát jelenti – fejtette ki.

A bankszövetség főtitkára hangsúlyozta, hogy a kötelező azonosításra a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem miatt van szükség. A lakossági ügyfelek közül azoknak kell megjelenniük a bankokban, a pénzintézetekben, akik erről értesítést kaptak.

Döntően olyan ügyfelekről van szó, akik 2017 júniusa előtt nyitottak számlát, és dokumentumaikat korábban nem másolták le. A cégeknél is el kell végezni az adategyeztetést, az azonosítás a vállalatoknál a tényleges tulajdonosok beazonosítását lehetővé tevő nyilatkozat megtételét jelenti, a magánszemélyeknél ez a személyi okmányok bemutatásával történik.

A kötelező banki adategyeztetésre 2019. június 26. volt az első határidő, ezt hosszabbította meg az Országgyűlés október 31-éig. A pénzintézeteknek ennek megfelelően október 31-én zárolniuk kell a nem azonosított ügyfelek számláiról a kifizetéseket mindaddig, amíg az ügyfél nem tesz eleget azonosítási kötelezettségének.

Ez is érdekelhet

DVTK II F4R Fotó: DVTK
Diósgyőri vereség Tarpán
MiskolcSport
A DVTK II F4R csapata idegenbeli bajnokit játszott. A Tarpa SC vendége volt a DVTK II F4R együttese.
20A busz MVK
Új időszak kezdődik: változik a miskolci menetrend hétfőtől
Miskolc
Május 18-tól vizsgaidőszaki menetrend szerint közlekednek egyes járatok.
Tóth Anna hatodikként zárt Japánban. Fotó: magánarchívum
Tóth Anna Tokióban is a legjobbak között
MiskolcSport
A botswanai váltó világbajnokság után ezúttal egyéniben, fő számában állt rajthoz Japán fővárosában Tóth Anna, a DVTK magyar bajnok gátfutója.
Ostorházi Imre. Fotó: Mocsári László
Ez egy családi történet
MiskolcGazdaságKultúra
Ostorházi Imre több mint négy évtizede a miskolci turizmus és vendéglátás meghatározó szereplője. A szakma és a nagyközönség megbecsülését jelzi, hogy 2026-ban Miskolc város turizmusáért díjjal ismerték el munkáját.