Ugrás a tartalomra

Tizenöt százalékkal drágulhat a kötelező

Létrehozva
Átlagosan 15 százalék körüli emelkedés várható a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) díjainál az év végén váltók esetében – közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének képviselője az M1 Ma reggel adásában.

Papp Lajos elmondta, a 2010. január elseje előtt vásárolt autóknál egységesen január elseje a biztosítási évforduló, és ezeknél november 2-án hirdetik majd meg az új díjakat.

Az erről szóló értesítést – postai úton vagy e-mailben – november 11-ig kell megkapniuk az érintetteknek. Aki biztosítót akar váltani, az december elsején éjfélig mondhatja fel a biztosítását, az újat pedig december 31-ig kell megkötnie.

A szakember jelezte, az év végi kampány az autósok 20 százalékát, nagyjából 1,1 millió autót érint. A biztosítót váltók aránya általában nagyjából tíz százalék – tette hozzá.

Papp Lajos kitért arra is, hogy a CASCO-biztosítottsági arány Magyarországon 20 százalék alatt van, ami nemzetközi összehasonlításban alacsonynak számít.

Ez is érdekelhet

Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.