Ugrás a tartalomra

Árvízvédekezést segítő döntéstámogató rendszert fejleszt a Miskolci Egyetem

Létrehozva
FLOODRESC elnevezéssel az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretein belül árvízi védekezést segítő térinformatikai döntéstámogató rendszer fejlesztését végezte el a Miskolci Egyetem és négy partnere.
Kép

A projektet az Európai Unió a kiemelten sikeres, példaértékű projektek közé sorolta a katasztrófahelyzetek - környezeti problémák kezelése témakörben, és a megvalósult nemzetközi pályázatok közül jó gyakorlatnak minősített. Korábban a Bódva területének árvízterjedését modellezték, annak természeti és épített környezetre gyakorolt hatásával.

A FLOODRESC projekttel a Miskolci Egyetem és négy partnere – a Kassai Műszaki Egyetem, a szintén kassai Biztonsági Menedzserképző Főiskola, a Holocén Természetvédelmi Egyesület és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság – folytatta a korábban megkezdett munkát. Az idén záruló projekt célterülete a Hernád folyó teljes vízgyűjtője, célja az árvizek elleni védekezés hatékonyságának növelése, a katasztrófavédelem munkájának támogatása. Mindez magában foglalja az árvizek terjedésének modellezését, természeti és épített környezetre gyakorolt hatásainak vizsgálatát, az árvízvédelmi logisztikai feladatok optimalizálását, tervezését, és az árvizek következtében föllépő népegészség- és járványügyi hatások kezelését.

A célok eléréséhez olyan integrált térinformatikai adatbázis kidolgozására került sor, amely kellő részletességgel tartalmazza az árvizek kialakulásának és lefutásának előrejelzéséhez szükséges térbeli adatokat, a kulcsfontosságú objektumokat, infrastrukturális elemeket és a rendelkezésre álló eszközöket. Az adatbázisra épülő elöntési modell képes egy esetleges gátszakadás hatását, annak kiterjedését előrejelezni. Az adatok alapján a védekezés logisztikája is tervezhető, melyre külön logisztikai programot is fejlesztettek.

Ez is érdekelhet

Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.