Ugrás a tartalomra

Már nem egészségtelen a levegő Miskolcon

Létrehozva
A hétfő délben érkezett hidegfront felszakította a városra nehezedő hidegpárnát és mára normalizálódtak a légszennyezési mutatók. A légszennyezés elsődleges forrása a helytelen lakossági fűtés, az avar és a kerti hulladék égetése, valamint a közlekedés. A város polgármestere már felvette a kapcsolatot a Miskolci Egyetem szakértőivel a megyeszékhely levegőminőségének javítása érdekében.
Kép

Hétfőn még az egészségügyi határértéket jóval meghaladó volt a PM10 szennyezettségnek az értéke mind a négy miskolci mérőállomáson.

A három állandó mérőállomás és a kormányhivatal mérőautója által mért adatokat tartalmazó diagramon látszik, hogy a hétfői hidegfront óta jelentősen javult a levegő minősége.

Nagy Dezső, a polgármesteri hivatal környezetvédelmi referense elmondta, az egészségügyi határérték alatt vannak a porszennyezettségnek értékei. – Nem volt ez mostanában így. Egész hétvégén nagyon szennyezett volt a levegő a városban, a szokásos inverziós helyzet köszöntött be, amikor egy hidegpárna ült a városra és a kibocsátott szennyezőanyagok nem tudtak eltávozni a légtérből.

A héten még várhatóan jó lesz a levegő, de ha beáll a szélmentes fűtési időszak, akkor megint levegőminőség-romlásra lehet számítani. Ha emelkedik a légszennyezettség mértéke, az a gyermekek, az idősek, a légúti, a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők számára jelent majd problémát. A tíz mikronnál kisebb porrészecskék ugyanis csökkentik a tüdő ellenálló-képességét a fertőzésekkel és a toxikus anyagokkal szemben.

Kázár Ágnes háziorvos felsorolta egy egészséges séta összetevőit. – Próbáljunk meg napsütésben tenni közepes megterhelést okozó sétát, inkább a déli órákban. Kerüljük a reggeli és esti ködös időszakot. Ilyenkor már ne is tartózkodjunk szabadlevegőn. Ha pedig lehet, tegyük le az autónkat, használjunk tömegközlekedést!

A város támogatást nyert egy sikeres környezetvédelmi pályázatnak köszönhetően a levegő minőségének javítására, de további intézkedésként a város polgármestere már felvette a kapcsolatot a Miskolci Egyetem szakértőivel is, hogy sikerüljön megállítani a folyamatosan visszatérő problémát.

Ez is érdekelhet

Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.