Ugrás a tartalomra

Bűnügyi technikusok versenyeztek Miskolcon

Létrehozva
A Miskolci Rendészeti Szakgimnázium adott otthont a megmérettetésnek kedden.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szervezésében rendezték meg hatodik alkalommal a megyei bűnügyi szemlebizottság-vezetői és technikusi versenyt. A megmérettetésre az Encsi, az Edelényi, a Kazincbarcikai, a Mezőkövesdi, a Sárospataki, a Sátoraljaújhelyi, a Szerencsi, a Tiszaújvárosi, az Ózdi Rendőrkapitányság delegált kétfős csapatokat, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság és a Miskolci Rendőrkapitányság közös indulói mellett.

Kép
Forrás: police.hu

A bűnügyi technikai versenyen a csapatoknak előbb szakmai elméleti ismereteikről kellett számot adniuk, majd a gyakorlati feladatok során az életből vett, a rendőri munka során legtöbbször előforduló beállított helyszíneken kellett nyomokat rögzíteniük.

Kép

A rendezvényt Mecser Tamás r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese zárta le és adta át a díjakat.

Helyezések:

I. Szerencsi Rendőrkapitányság: Poczkodi András r.százados és Dobozi Tamás r.törzszászlós
II. Edelényi Rendőrkapitányság: Tóth Boglárka c.r.főhadnagy és Spisák András c. r.törzszászlós
III. Sárospataki Rendőrkapitányság: Polgár István c.r.tözszászlós és Brogli Vendel c.r. alezredes

Kép

A verseny valamennyi résztvevője emléklapban részesült. Az első három helyezett csapat tagjai üvegplakett-emléktárgyat, valamint a Magyar Rendvédelmi Kar különdíjait vihették haza. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Bűnügyi Technikai Főosztály felajánlása alapján különdíjban részesült a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság és a Miskolci Rendőrkapitányság közös csapatának tagjai: Egri Tibor c. r. főtörzszászlós és Magyar Péter c. r. őrnagy, melyet Kreitz Zsuzsanna r. alezredes, főosztályvezető adott át.

Ez is érdekelhet

Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.