Ugrás a tartalomra

Már a százhuszadik nyílt napot tartották

Létrehozva
A rossz időhöz képest nem csökkent a látogatók száma, sőt, most még többen voltak, mint máskor szoktak lenni – nyilatkozta Szegedy Eszter, a Miskolci Állategészségügyi Telep vezetője. A szervezet komolyan törődik az utcára került kutyák és macskák sorsával.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Mocsári László

Minden második hétvégén tart nyílt napot a Miskolci Állategészségügyi Telep a Fonoda utcán, amikor is meg lehet ismerni az örökbe fogadni kívánt állatot. Ilyenkor sétáltatják meg a látogatók a kutyákat, amik nagyon örülnek a ketreceken kívüli testmozgásnak, nem beszélve a sok simogatásról.

Kép

Szegedy Eszter telepvezető elmondta, jó kapcsolatot ápolnak a Miskolci Második Esély Alapítvánnyal, amin keresztül számos országos szervezettel is megismerkedtek már. – A mostani nyílt napra jócskán érkeztek Budapestről a Mindenki Fogadjon Örökbe Egy Kiskutyát oldal kedvelői közül. Jelentős adományt is kaptunk tőlük, főleg kutya- és macskakonzervet, csirkehúst, riszt, tésztát. Szívesen segítenek minket az emberek pórázzal, nyakörvvel, játékokkal, ruhaneművel, törülközővel és takaróval is. Ez utóbbiakat az állatok alá tesszük, főleg a tél beálltával. Most várjuk azok jelentkezését, akik szalmát tudnak hozni telephelyünkre, hiszen a készleteink végesek, és úgy számoljuk, tél végéig nem tartanak ki – kérte a telepvezető, aki elmondta, szívesen veszik még a ketreceket, szobakenneleket, valamint tálakat.

Kép

Az örökbefogadáshoz személyes megjelenés szükséges, ha valaki kinézte a Miskolci Állategészségügyi Telep facebook-oldalán vagy a Városgazda honlapján az új házi kedvencet. A szervezet ezután környezettanulmányt végez, főleg a kerítés állapotát ellenőrzi, valamint hogy van-e kutyaház, illetve néhány kérdést is feltesz a leendő gazdinak a felelős állattartás témájában. Nagy gondot fordítanak arra is, hogy az állat ivartalanítva legyen, ezt az örökbe fogadónak kell elvégeztetnie.

Kép

A telep nyílt napjaira azok is betérhetnek, akik nem fogadhatnak örökbe állatot, de nagyon vágynak rá. Ilyenkor egy kiadós sétát tehetnek a kiválasztott ebbel. A következő nyílt nap november 16-án, szombaton lesz a Fonoda utcában délelőtt 10-től délután 2-ig.

Ez is érdekelhet

Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.