Ugrás a tartalomra

Bejelentették, ki kapja 2019-ben a Múzsa Díjat

Létrehozva
A Miskolci Múzsa Díj kuratóriuma idén is meghozta döntését arról, ki lesz a 2019-es év Múzsa Díjasa, akinek 2020. január 25-én, a Magyar Kultúra Napjának tiszteletére megrendezendő díjkiosztó gálán nyújtják át az elismerést, a Miskolci Nemzeti Színházban.
Kép
Fotók: Végh Csaba

A Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium jazz tanszakának ítélték oda az idei Múzsa Díjat. Tíz jelölt közül választották ki az idei nyertest, ami már önmagában bizonyítja Miskolc kulturális sokszínűségét.

A Múzsa Díj célja, hogy megőrizze az utókor számára a miskolci kulturális, és művészeti élet maradandó értékeit. „A Múzsa Díj elismerés azoknak szól, akik Miskolc város jó hírnevét országosan és külföldön is jelentősen növelik alkotásaikkal, művészeti produkciókkal és munkásságukkal” – olvasható a díj alapító okiratában.

„Az országban elsőként kapott egy tanszak olyan díjat, ami városi elismerés” – hangoztatta Bundzik István, a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium jazz tanszakának tanára. – Az intézmény tanárai és növendékei kapták ezt a díjat, ami tulajdonképpen 20 év munkájának gyümölcse – fogalmazott.

Kép

2002-ben ítélték oda először a díjat, azóta pedig minden év végén dönt a kuratórium az újabb díj tulajdonosának személyéről. Azoknak jár az elismerés, akik az évben a legtöbbet tették Miskolc város, illetve az észak-magyarországi régió szellemi, kulturális életéért, Magyarországon és külföldön egyaránt – tudtuk meg Torma Andrástól, a kuratórium elnökétől. – Az elmúlt 20 évben nagyon sokat tettek Miskolc szellemi és kulturális életének felvirágoztatásáért, a jazz oktatásáért és a jazz megismertetéséért az emberekkel – indokolta a kuratórium döntését.

Kép

Veres Pál polgármester kifejtette: nagyon fontos, ha olyan közösségek jönnek létre a városban, amelyek önszerveződő módon értéket teremtenek. – Fontos, hogy a díj által megmutassuk, Miskolcnak van egy nagyon pozitív arca, és azt, hogy városunkra sokkal inkább ezek a pozitívumok jellemzőek, nem pedig azok a negatív sztereotípiák, amiket gyakran ránk ragasztanak. Meg kell mutatnunk, Miskolcon milyen művészeti élet van, milyen reménységeink vannak, milyen Miskolcról elszármazott, vagy itt pályájukat kezdő művészek vannak, akik büszkeséggel töltenek el minket – emelte ki. Hozzátette: most először a díjátadó gálán bemutatkozhat néhány fiatal tehetség is, akik miskolciak és már most tudjuk, hogy szép jövő áll előttük.

Kép

A Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium jazz tanszaka 2020. január 25-én, a Magyar Kultúra Napjának tiszteletére megrendezendő díjkiosztó gálán veheti át az elismerést, a Miskolci Nemzeti Színházban.

Ez is érdekelhet

mother father/pixabay.com
A jogász válaszol: A kiskorú gyermek közös szülői felügyelete
Miskolc
Egy miskolci olvasónk azzal a kérdéssel fordult hozzánk, hogy mit jelent a közös szülői felügyelet, és mi történik akkor, ha a felek ebben nem tudnak megegyezni. Házasságából egy gyermek született, jelenleg külön élnek feleségével, és a férj válópert kíván indítani.
Folytatódik Miskolcon az útfelújítási program
Miskolc
Mutatjuk hétfő reggel mely helyszíneken érdemes óvatosabban közlekedni a Miskolci Városgazda munkálatai miatt.
DVTK II F4R Fotó: DVTK
Diósgyőri vereség Tarpán
MiskolcSport
A DVTK II F4R csapata idegenbeli bajnokit játszott. A Tarpa SC vendége volt a DVTK II F4R együttese.
20A busz MVK
Új időszak kezdődik: változik a miskolci menetrend hétfőtől
Miskolc
Május 18-tól vizsgaidőszaki menetrend szerint közlekednek egyes járatok.