Ugrás a tartalomra

Drágul a kötelező

Létrehozva
Várhatóan 10-15 százalékkal emelkednek a jövő évi kötelező felelősségbiztosítási díjak. A drágulást az átlagosnál több baleset indokolja, és az, hogy az autószerelők egyre magasabb díjakért dolgoznak. A novemberi kampány egyre kevesebbeket érint. Év végén ugyanis már csak a 2010 előtt vásárolt járműveknek van ilyenkor a felelősségbiztosítási fordulója.
Kép

A viszonylagan idős járművekből egymilliónál is több fut az országban. Minden év végi évfordulós szerződéssel rendelkező ügyfélnek érdemes most ellenőrizni a biztosítók ajánlatait, mert az első napok statisztikái szerint a díjkülönbségek idén magasabbak a tavalyinál. Váltani azonban csak azok tudnak, akik december elsején éjfélig felbontják a jelenlegi szerződésüket.

Molnár Gábor elmondta, volt olyan eset, amikor nagyon magasra akarta emelni a korábbi szolgáltatója a díjat. - Végül egy netes kereséssel körülbelül az ő általuk ajánlott ár 60 százalékáért kötöttem a következő felelősségbiztosításomat.

A biztosítási alkusz cégek szerint a díjak átlagosan 10-15 százalékkal emelkednek jövőre. A drágulás egyik indokaként említik az átlagosnál több idei balesetet, valamint azt, hogy akkora a hiány autószerelőből és karosszériásból, hogy azokat, akik még megmaradtak ebben a szakmában, meg kell fizetni.

Mácsai Zsuzsanna, az N-Alexander Kft. ügyvezetője úgy nyilatkozott, a kötelező felelősség biztosítás díjának változása több dologra vezethető vissza. - Egyrészt arra, hogy a minimálbér emelkedett és ezzel együtt a rezsióradíjak is nőttek a szakszervizekben. A második oka pedig az, hogy borzasztóan sok a kár, és a biztosítók a díjakat a kár alakulása alapján állapítják meg.

A Magyar Biztosítók Szövetsége szerint a magyarországi kötelező felelősségbiztosítási díjak európai összehasonlításban még mindig a legolcsóbbak között szerepelnek.

Ez is érdekelhet

Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.
Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.