Ugrás a tartalomra

Kríziskezelés: a teljes tömegközlekedési hálózat újragondolására van szükség

Létrehozva
A krízishelyzet megoldásán dolgozik az MVK. Mint arról már beszámoltunk, a polgármester utasította a társaságot, hogy lehetőségeihez mérten vegye figyelembe az utasok igényeit. A járatmegszűntetések miatt a kritikus vonalakon többletjáratokat indítottak. A krízis megoldásába bevont szakmai szervezet szerint ugyanakkor a teljes hálózat újragondolása szükséges, amelyben érdemi munka az első közgyűlés után kezdődhet.
Kép

Kevés a buszsofőr- ez már a tavaszi, nyári és őszi menetrendváltáskor is érződött, a probléma pedig ezen a héten tetőzött. Járatokat kellett megszüntetni, emiatt ideiglenesen nem közlekednek a 90-es, a 22-es és az ME jelzésű autóbuszok. A 22-es és ME-jelzésű busz megszűnése után az MVK többletjáratokat indított. A Barlangfürdőtől induló 2-es busz naponta hét alkalommal az Egyetemvárost is érinti és egy plusz 12-es busz is indul a reggeli órákban.A menetrendváltozás után a 21B-s és 67-es járatok is ritkábban járnak, emiatt a 21-es és 19-es járatok megnövelt férőhely kapacitással közlekednek.

A krízis megoldásába bevont szakmai szervezet szerint hosszú távon a miskolci tömegközlekedés teljes hálózati újragondolására van szükség.

- Rendbe kell tenni a menetrendeket, hogy újra kiszámítható legyen a közlekedés Miskolcon – erről Fejér Balázs, Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület miskolci tagszervezet-vezetője beszélt a Miskolc Televízió Híradójában. - Idetartozik az, hogy akkor jöjjenek a járművek, ahogy az a menetrendben meg van hirdetve, ne változzon hetente, naponta, illetve a csatlakozások rendszere is kiszámítható legyen.

A szakmai szervezet szerint érdemi munka az első közgyűlés után kezdődhet a hosszú távú megoldást illetően.

Mint arról már beszámoltunk, Veres Pál polgármester a miskolci tömegközlekedési vállalat által a kritikus sofőrhiány miatt bevezetett menetrendváltozás hétfői tapasztalatait összesítve utasította az MVK Zrt.-t, hogy a lehetőségeihez képest vegye figyelembe az utazók igényeit. Ennek eredményeképpen november 6-tól, szerdától, a kritikusnak ítélt vonalakon jobbító intézkedéseket vezetettek be. Veres Pál polgármester továbbra is elkötelezett abban, hogy a VEKE bevonásával, a miskolciakkal együttműködve és biztosítva a szükséges forrásokat, Miskolcon olyan tömegközlekedés jöjjön létre, amely fenntartható, és eleget tesz a miskolci utazók igényeinek – írta kedden a városháza közleményében.

Ez is érdekelhet

Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.