Ugrás a tartalomra

Megérkeztek az első általános iskolások a Digitális Közösségi Alkotóműhelybe

Létrehozva
Szeptemberben nyílt meg a Digitális Közösségi Alkotóműhely a Miskolci Szakképzési Centrumban, a Latabár utca 1. szám alatt. Most az első foglalkozást tartották az általános iskolásoknak, akiket céljuk megszólítani az itt dolgozó szakembereknek.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Juhász Ákos

Digitális közösségi foglalkozást tartottak gyerekeknek, akik játékos formában, szórakoztató feladatokkal ismerkedhettek meg a LEGO Robot építés és programozás alapjaival a délelőtt folyamán.

Bártfai Ákos informatikusnak akar tanulni majd. – Szeretem az informatikát és a programozást, szeretek építeni és szerelni, jártam robotikára is, mikor lehetőségem nyílt rá.

Kép

A Digitális Közösségi Alkotóműhely célja, hogy elsődlegesen a pályaválasztás előtt álló általános iskolásokkal megismertesse a különböző szakmákban már használatos, modern digitális technikákat, eszközöket, s egyben segítse őket a továbbtanulással kapcsolatos döntéseik meghozatalában.

Kép

A foglalkozást Kiss Gábor, a Miskolci Szakképzési Centrum kancellárja nyitotta meg, aki elmondta, hisznek abban, hogy számtalan lehetőség áll a résztvevő korosztály előtt. – Az ipari forradalom negyedik szakasza már beköszöntött, a feladat tehát az, hogy az oktatási rendszerrel is tudjuk követni ezt a folyamatot. Ebben az alkotóműhelyben szakmai képzés is megvalósul amellett, hogy megszólítjuk az általános iskolásokat – mondta a kancellár, majd hozzátette, ma már teljesen új szakmák születnek. – Ezeknek nagy része a digitalizációhoz kötődik. Ezt a világot az idősebb generáció kicsit misztikusnak látja, a legifjabbak azonban két-három óra tanulással működőképes legórobotokat raknak össze, programozzák, majd a saját telefonjaikról irányítják is ezeket. A sikerélmény számukra visszajelzés lehet, hogy ők mi mindenre képesek. Közben pedig megismerik a különböző szakmákat.

Kép

A foglalkozás után a gyerekek betekinthettek a műhely életébe, ahol a vezetett foglalkozás során a foglalkozásmesterek segítségével kipróbálhatják a 3D nyomtatást, a lézervágást, illetve a Microbit programozás alapjaival is megismerkedhettek.

A Digitális Közösségi Alkotóműhelyben délutánonként szakkörök lesznek, ahol megjelenik a legó mellett a drónok programozása is. Szombatonként pedig családok is ellátogathatnak ide. A jovoittkezdodik oldalon lehet majd jelentkezni csoportoknak helyfoglalásra.

Ez is érdekelhet

Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.
Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.