Ugrás a tartalomra

Megújul a Bogáncs utca

Létrehozva
A Bogáncs utca forgalma – a Déli Ipari Parknak köszönhetően – az utóbbi időben megnőtt, így indokolttá vált az útburkolat, a vízelvezetés, a világítás, valamint a híd javítása, megerősítése. Az előkészítő munkálatok már október elejétől tartanak – tudatta portálunkkal a városháza sajtóosztálya.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

A közleményből kiderül, nem várt problémával szembesültek már az előkészítő munkálatok során: a Bogáncs utcai híd világháború előtti tervei pontatlanul maradtak fenn, így a megerősítést újra kellett tervezni. Ettől függetlenül a beruházás ütemterv szerint halad – emelte ki a városháza.

Kép

A híd jelenleg le van zárva, de az oda vezető útszakasz járható. Mi több, a buszközlekedés is zavartalan a beruházás ideje alatt. A közleményből továbbá kiderül, amennyiben a beruházás során időleges ivóvízellátásra lenne szüksége Szirmának, úgy a szakemberek azt zavartalanul tudják majd biztosítani.  

Ez is érdekelhet

Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.
Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.