Ugrás a tartalomra

Keddig el kell távolítani a plakátokat

Létrehozva
Néhány napon belül el kell távolítani a választási plakátokat a közterületekről, a határidő november 12-én jár le. A pártok és civil szervezetek Miskolcon már elkezdték leszedni a politikai hirdetéseket, de van, ahol még fent vannak. Ha ezek jövő hét keddig nem kerülnek le, az önkormányzat fog intézkedni.
Kép
Fotók: Végh Csaba

Csaknem egy hónap telt el az október 13-i választások óta, ami azt jelenti, hogy a közterületeken lévő politikai hirdetéseknek hamarosan le kell kerülniük az oszlopokról. A törvény szerint a pártoknak és civil szervezeteknek a választás után 30 napjuk van arra, hogy a kampány alatt kihelyezett plakátokat összegyűjtsék. A határidő jövő hét kedden jár le. A munka már napokkal ezelőtt elkezdődött.

Kép

A hirdetmények eltávolításáért a plakátok tulajdonosai felelnek, ha nem kerülnek le időben, az önkormányzatnak kell intézkednie. A határidő lejárta után maguk is eltávolíthatják a plakátokat, majd a költségét kiszámlázhatják.

Kép

Ez is érdekelhet

Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.
Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.