Ugrás a tartalomra

A természettel összhangban, azt szeretve létezhetünk

Létrehozva
Több száz őshonos fát és cserjét ültetnek el két nap alatt miskolci színészek, polgárőrök és mentők. Az öntözéshez szükséges vizet pedig a tűzoltók hozzák. Az Ébredj! mozgalom a gyerekeken keresztül tanítja a felnőtteket a környezet- és klímavédelemre. A szemléletformáló akció pénteken egy miskolci óvodában kezdődött.
Kép
Fotó: Mocsári László

A természettel összhangban, azt szeretve létezhetünk - ezzel a mottóval indult az Ébredj! mozgalom akciója, amely két nap alatt három helyszínen több száz őshonos fát és cserjét ültet el a színház, a mentő, a tűzoltóság és a polgárőrség munkatársaival közösen. 

Kép

A program a miskolci Pitypang Óvodában kezdődött. Az akció a gyerekek szemléletformálását is hivatott fejleszteni. Sebő Bella szerint azért ültették a fákat, hogy a madarak oda  költözzenek és ha meleg van, akkor árnyék legyen, de a kislány tudta azt is, hogy a fák tisztítják a levegőt.

Kép

A környezet és a klíma védelme, a globális felmelegedés hatásainak és következményeinek csökkentése, az egyéni felelősségvállalás mind olyan célok, melyek nélkülözhetetlenek jövőnk szempontjából. Falticska Viktória szerint nagyon emelkedik a hőmérséklet és nincsen telünk. – Ez az állatoknak és a növényeknek is nagyon fontos és szülőként azért tartom nagyon fontosnak, mert van két gyermekem, és szeretném, ha ők ismernék a szőlőt is, ne csak a datolyát.

Kép

Néhány fa egy-egy ügyet jelképez majd. Így lesz közbiztonság fája, életmentők fája, családok fája és összefogás fája is. Stromajer Andrea, az Ébredj! mozgalom vezetője úgy nyilatkozott, a klímaváltozás már a napjainkban zajló folyamat. – Nagyon komoly a helyzet. Naponta halnak ki fajok, egymillió állat és növény van kipusztulóban. Ezek nagyon komoly veszélyben vannak, hogyha nem lesznek rendszerszintű változások. A mi célunk az, hogy felhívjuk a figyelmet erre.

Szombat délelőtt Miskolcon, a Simon tanyán folytatódik a faültetés.

Ez is érdekelhet

Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.
Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.