Ugrás a tartalomra

Belvárosi séta: pénz beszél…

Létrehozva
A Tourinform Miskolc idei utolsó tematikus városnézésének témája a pénz volt.
Preview Image
Beregi László képgalériája!

A kereskedőváros egykori pénzintézeteit ismerhették meg a sétán; megtudhatták, melyik belvárosi épületben működött hitelintézet, bank vagy takarékszövetkezet. Megtekinthették az egykori Biztosítópalota auláját, amely általában nem látogatható, hiszen a NAV Igazgatósága működik az épületben. Szó volt arról, hol találhatók ábrázolások és emléktáblák hajdani pénzemberekről például az Államkincstár épületében, és a kereskedelmi képzés miskolci fellegvárába, a Berzeviczy Gergely Szakgimnáziumba is ellátogatott a csoport. A séta végén az egykori Takarékegylet jelenleg panziónak otthont adó épületével ismerkedhettek a résztvevők.

Kép

Az 5. éve tartó sétasorozatra többen bérlettel járnak, amelyet a mai sétán is használhattak. A tematikus városnézések népszerűek nemcsak városunkban, hanem szerte a világban. A miskolci séták 6. évada jövő márciusban indul a tervek szerint. Ezeken kívül természetesen bármikor rendelhető idegenvezetés, amely során megismerhetik városunk értékeit.

Ez is érdekelhet

Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.
Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.