Ugrás a tartalomra

Kinyitották a városházát

Létrehozva
Valódi és szimbolikus értelemben is nyitott városházát szeretnénk megvalósítani Miskolcon – jelentette ki Veres Pál polgármester a pénteki alakuló közgyűlést követően, a hivatal aulájában megrendezett kötetlen beszélgetésen.

November 8-án, pénteken délután megalakult Miskolc új közgyűlése. Közvetlenül ezt követően Nyitott városháza címmel szerveztek meg egy programot, ahová a Velünk a Város frakció, a polgármester és alpolgármestere, Varga Andrea várta egy kötetlen beszélgetésre a városlakókat, akik teljesen megtöltötték a városháza auláját.

Preview Image
Mocsári László képgalériája!

A vastapsot kapó Veres Pál köszöntőjében arról szólt, hogy valódi és szimbolikus értelmében is nyitott városházát szeretnének meghonosítani Miskolcon, ami azt jelenti, hogy várják és fogadják a miskolciak kérdéseit, felvetéseit, igyekeznek minden problémára megoldást találni.

– A város önkormányzata csak akkor működhet sikeresen és eredményesen, ha a döntések előkészítéséről is széles körben értesülnek a helyiek – fogalmazott a városvezető, aki hozzátette: valódi szolgálatként tekint munkájára, és szeretne méltó lenni azokhoz az elődeihez, akik naggyá tették a várost, megvalósították a Nagy-Miskolc ideát.

Kép

Ismertette: a következő hetekben számba veszik a megoldandó problémákat, de rövid türelmet kért, hiszen számtalan elvárás, kérés érkezett már be eddig is hozzájuk, „varázspálcával azonban nem rendelkezem”, hogy mindenre azonnal megtaláljuk a megoldást, tette hozzá.

Kép

– Idő kell, hogy mindent komplex módon tudjunk kezelni. Azt mindenesetre már láthatták, hogy ahol be kell avatkozni, ott azonnal lépünk, és keressük a megoldást – fogalmazott Veres Pál, aki azzal zárta mondandóját: kötetlen beszélgetésre hívták a miskolciakat, ismerkedésre, barátkozásra, „mert tapasztalataim szerint ebből volt a legnagyobb hiány az elmúlt időszakban”.

A képviselők a városlakók előtt is fogadalmat tettek, majd a Kossuth Lajos Koszorúja Alapítvány elnöke, Mezei László oklevelet és Kossuth emlékérmet adott át Veres Pálnak.

Ez is érdekelhet

Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.
Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.