Ugrás a tartalomra

Közösségi élményfestés a Szent Ferencben

Létrehozva
Egészségügyi dolgozók festettek közösen a Szent Ferenc Tagkórházban.

Kép

Dugas Erika festőművész segítségével pár óra leforgása alatt egy természeti képet alkottak. A művész szerint a dolgozók napi munkájától eltérő tevékenység jó csapatépítő, közösségfejlesztő lehetőség is volt.

Kép

 - A festményt azt én választottam ki mégpedig annak alapján, hogy Szent Ferenc a természet védőszentje volt, és mivel olyan alkotók alkották a képet, akiknek nincsen semmilyen előzetes képzettségük, én vezettem végig a folyamatot és figyeltem a kiválasztásnál arra, hogy valóban értékelhető kép legyen a végeredménye, ezért esett erre a természeti képre a választás- nyilatkozta Dugas Erika, a Dugas Galéria vezetője.

Ez is érdekelhet

Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.
Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.