Ugrás a tartalomra

Környezettudatosságukért kaptak díjat

Létrehozva
Tizenkét iskola több mint hétszáz tanulója és dolgozója vett részt az idei Mobilitási Héten megrendezett Tekerj a suliba kampányban. A kezdeményezés célja az volt, hogy minél több gyerek figyelmét felhívják arra, hogy iskolába járni nemcsak autóval lehet. Azok, akik részt vettek a programban, és biciklivel, rollerrel vagy akár gyalog jutottak el az iskolába, elismerésben részesültek a városházán.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Mocsári László

Szeptemberben a Mobilitási Héthez kapcsolódva második alkalommal rendezték meg a Tekerj a suliba elnevezésű kampányt. A program célja az volt, hogy a diákok ne autóval járjanak iskolába, hanem válasszák a biciklit, a rollert vagy egyszerűen sétáljanak.

Kép

A legeredményesebb iskola a Könyves Kálmán Általános Iskola volt. Farkas Ádám például az egy hét alatt három alkalommal kerékpárral, két alkalommal rollerrel ment reggel iskolába. Rajta kívül pedig sokan döntöttek még úgy, hogy mellőzik az autót. - Szerintem ez egy nagyon jó rendezvény, különösen azért, mert a diákoknak nemcsak egy felszólítás, hogy egészségesen éljünk, hanem ez egy olyan közös program, ami egy örömteli emlék is lehet.

Kép

Nemcsak Ádám iskolája kapott elismerést, hanem mindegyik intézmény, amelyik részt vett a kampányban. Kunhalmi Zoltán, a Kerékpáros Miskolc Egyesület elnöke elmondta, tizenkét iskola vett részt a város különböző területeiről az idei évben a kampányban. - Összesen több mint hétszázan voltak, akik legalább egy alkalommal a kampány egy hete alatt kerékpárral vagy más emberi erővel hajtott eszközzel közlekedtek.

Kép

Fontos, hogy a felnövő generáció lelkesedése ne csak egy hétig tartson és az év többi napján is tudatosabban válasszák ki a közlekedési eszközüket – hangzott el a díjátadón. Veres Pál polgármester elmondta, az emberi erővel hajtott közlekedési eszközök valódi alternatívát jelentenek majd Miskolcon is néhány év múlva. - Ehhez viszont infrastrukturális fejlesztésre van szükség, tehát csak akkor fog ez működni, hogyha megfelelő számú kerékpárút, illetve olyan út áll rendelkezésre, ahol ez a közlekedési eszköz is biztonsággal használható. Én ebben leszek érdekelt.

Kép

A Tekerj a suliba kampányt jövőre még nagyobb sikerrel szeretnék megrendezni a szervezők.

Ez is érdekelhet

Erős közösség a siker alapja
MiskolcSportSzabadidő
Folyamatosan fejlődik és bővül a Grand Dance Tánc- és Sportegyesület képzési kínálata, a létszám nőtt, az oktatói háttér pedig erősödött az évek során. Az év sportolója díjat nyerték el csapat kategóriában, Miskolc város napján.
Arany és ezüst Szlovákiából
MiskolcSport
Rimaszombaton újabb érmeket szereztek a Miskolci VSC cselgáncsozói.
A Záró Akkord lesz a vége
MiskolcKultúra
Május 19-én különleges zenei élmény várja a közönséget az Ady Endre Művelődési Házban. Bartókos növendékek és tanáraik lépnek színpadra egy lendületes, sokszínű koncerten.

Pünkösdvasárnap Andókútra vonatozhatunk
MiskolcSzabadidő
A pünkösdi hosszú hétvége vasárnapján különvonatot indít a LÁÉV Andókútra.