Ugrás a tartalomra

Évszázados járműmatuzsálem vezeti fel a havas évszakot

Létrehozva
Nem akármilyen közlekedéstörténeti különlegességnek számít a miskolci villamostársaság 109 éves hóseprője. Az MVK Zrt. állományában szolgálatot teljesítő ereklyét kedden és szerdán bárki megszemlélheti munka, vagy legalábbis városjárás közben – olvasható a társaság honlapján.

Az M5-ös típusjelzésű gépezet régóta a közlekedésbarátok kedvencének számít, lelkesen fotózzák, amikor csak kigördül a remízből a sínekre. De feltehetően a gyerekek, a színes-nosztalgikus látványt kedvelők számára is színesíti majd a hétköznapi városképet.

Kép

Biztos, hogy senki sem lesz a főutcán, aki ne kapná fel a fejét a láttára, és mosolyodna el egy pillanatra. A 109 esztendeje szorgalmasan havat sepregető gép számára a „nagy kaland”, azaz a téli felkészülési időszak látványos része november 19-én délután és november 20-án, a déli órákban következik el. Ilyenkor az MVK Zrt. járművezetői is kihasználhatják gyakorlásra a lehetőséget, minthogy a különleges járművön, amely a síntisztítás mellett villamosvontatásra is alkalmas, rendszeresen gyakorolniuk kell, hogy megmaradjon a vezetői vizsgájuk a típusra.

Ez is érdekelhet

Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.
Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.