Ugrás a tartalomra

Ez nem egy szimpla mesekönyv! Folytatódnak Milli és Rémi kalandjai

Létrehozva
A Maradj Miskolcon Alapítvány gondozásában megjelent második kötet ismét gyerekeknek mutatja be Miskolc értékeit. Az alapítvány vezetői szerint a Milli és Rémi nem csupán mesekönyv, hanem a lokálpatrióta szemlélet szimbóluma.

Milli, egy kislány, aki kezdetben nem örül annak, hogy szüleivel Miskolcra költözött. Majd szép lassan felfedezi a várost, Rémi, a rakoncátlan denevér társaságában.

Kép
Fotók: Mocsári László

Próbáltunk olyan sztorikat írni, amelyek viccesek is, egy picit edukáló hatásuk is van, de azért Miskolcra fókuszálva – ezt Tajthy Krisztina, a Milli és Rémi társszerzője emelte ki. Hozzátette: tehát mindenképpen szerették volna, hogy a miskolci helyszínek annyira attraktívan legyenek bemutatva, hogy a gyerekek tényleg el akarjanak oda menni és tényleg kérjék meg a szülőket, hogy akár közösen a családjukkal szervezzenek programokat ezekre a helyszínekre.

Az első kötet sikere nyomán készült el a folytatás. Maradt ugyanis bőven helyszín, ahol Milli és Rémi az első részben még nem járt. Egy fejezet például épp a Miskolci Egyetemen játszódik.

Kép

„Nagymértékben hozzájárul a könyv ahhoz a küldetéshez, ami a Maradj Miskolcon Alapítvány küldetése: minél több fiatallal megszerettetni az ittlétet, a miskolci létet és a gyökerekhez, Miskolchoz minél szorosabb ragaszkodást kiépíteni" – hangsúlyozta ki Deák Csaba kancellár, a Maradj Miskolcon Alapítvány alapító tagja.

A készítők és támogatók szerint ez nemcsak egy mesekönyv, hanem a lokálpatrióta szemlélet szimbóluma.

Kép

Az alapítvány ezt a szemléletet igyekszik minél többekben megerősíteni. A Maradj Miskolcon Alapítvány kuratóriumi elnöke úgy fogalmazott ebben a munkájukban sok cég segíti, hiszen  nekik is érdekük, hogy itt legyenek a képzett fiatalok. Kiss László hozzátette: de ennél azért sokkal többet tesznek, hiszen ők is miskolciak.

A Merényi Dániel illusztrációval díszített új kötet hó végétől Miskolcon, a Géniusz könyváruházban érhető el.

Ez is érdekelhet

Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.
Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.