Ugrás a tartalomra

Négy újévi hangversenyt adott a Miskolci Szimfonikus Zenekar

Létrehozva
Még novemberben úgy döntött a közönség, szükség van még egy hangversenyre a hagyományoknak megfelelő három mellett, amit a Miskolci Szimfonikus Zenekar ad a Miskolci Nemzeti Színházban évről évre. Így pénteken, szombaton és vasárnap is játszottak a zenészek - szombaton kétszer is.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Mocsári László

A november elején meghirdetett három koncertre néhány nap alatt elkeltek a jegyek. Pénteken este 7-től, szombaton délelőtt 10:30-tól és este 19:00-től, valamint vasárnap délelőtt 10:30-tól voltak hangversenyek. Az együttesen kívül tapsolhatott a közönség Ádám Zsuzsanna és Nyári Zoltán szólóénekesnek, Imre Thomas Popovich trombitaművésznek és a Ködmön Formációs Táncegyüttesnek az újévi hangversenyeken. A koncertek karmestere Antal Mátyás volt. Konferált Becze Szilvia.

Ez is érdekelhet

Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.