Ebben az évben is borvidékünk több településéről hozzák a szőlősgazdák a megszentelni kívánt szőlővesszőket, hogy aztán megtisztulva, hitben és energiában megerősödve kerülhessenek ki ezek a szentelt venyigék a földbe, várva megfogantatásukat, termőre fordulásukat.
Hogy jó termést hozzanak
Létrehozva
Az István Nádor Borlovagrend az idén már tizenötödik alkalommal rendezi meg a Diósgyőri római katolikus plébánián a Vince naphoz kapcsolódó Vice vesszőszentelést.
Ez is érdekelhet
Így alakul a parkolás a pünkösdi hétvégén
Közleményt adott ki a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. kedden.
Így komposztálnak a miskolci óvodások
Pályázaton nyertes óvodások mutatták meg kedden délelőtt a városházán, hogyan komposztálnak az intézményükben, milyen közös programjaik vannak, és hogyan találkoznak a komposztálással a mindennapok során.
A „hídszerepre” a legbüszkébbek, amellyel összekötik a segíteni akarókat a rászorulókkal
A Civilek támogatásáért díjat adományozta Miskolc városa a Supersum Közhasznú Alapítványnak, amelynek vezetője szerint minden elismerés fontos visszajelzés a munkájukról, de különösen az, amit a miskolci közösségtől kapnak.