Ugrás a tartalomra

Kohászmúlt, fényjáték-csapolás – Svédországban élő diósgyőri művész alkotása kerül Miskolcra

Létrehozva
A munka ünnepén tették le a Kraitz Gusztáv szobrászművész által készített, Miskolc városának felajánlott kohászemlékmű alapkövét a művész eredeti tervei szerinti helyszínen, az Újgyőri főtéren.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Mocsári László

- Nagyon sajnálom, hogy az ötletadó maga nem lehetett jelen – nyilatkozta  Veres Pál polgármester. – Kiváló ötletnek tartottuk, hogy Miskolc kohászati múltját elevenítsük fel ezen a napon, mégpedig a kilencvennégy éve Diósgyőrben született szobrászművész, Kraitz Gusztáv kezdeményezésére.

A ma már Svédországban élő alkotó a városnak ajánlotta fel alkotását, ami egy kohászati csapolást jelenít majd meg, fényjáték formájában.

-  Ez rendkívüli május elseje, ilyen helyzetben még sosem ünnepeltünk, de szerettünk volna megemlékezni erről a dátumról, hiszen ekkor köszöntjük a munkát és a dolgozókat – nyilatkozta Veres Pál. – Azokra is gondolunk, akik most is dolgoznak, sokat tesznek azért, hogy az alapellátásunk meglegyen és a gazdaságunk működjön. Külön szeretném kiemelni az egészségügyi, idősellátásban és szociális gondozásban tevékenykedőket, mert ők óvják azokat, akik a leginkább veszélyeztetettek.

Az emlékművet az eredeti tervek szerint júliusban adták volna át, a járványhelyzet miatt azonban egyelőre nincs még pontos időpontja az alkotás felavatásának. 

Ez is érdekelhet

Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.