Ugrás a tartalomra

Nyílt napot tartottak a MiReHu telephelyén

Létrehozva
A Bogáncs utcai telepen folytatódott az a szemléletformáló program, ami megismerteti a miskolci hulladékgazdálkodás kulisszatitkait az érdeklődőkkel. A szemétdombok ma már zöldek, és napelemek állnak rajtuk. A rekultiváció a fenntartható jövő mellett esztétikai szempontból is kiemelkedő.

 

Kép
Fotó: Végh Csaba

A Bogáncs utcai lerakóra a hetvenes évektől több évtizeden keresztül szállították a város hulladékát, azt 2006-ban zárták be. A szeméthegy utána évekig magasodott a város szélén. A bezárást követően kezdődött meg a terület rekultivációja. Kiépítettek egy depónia gázrendszert, amiből környezetbarát módon jutnak távfűtéshez szükséges energiához. A terület múltját a kezdetektől ismerhették meg az érdeklődők.

- Az, hogy itt a hulladékot ártalmatlanították, zöld területet csináltak belőle, azt hiszem, hogy az egyik legfontosabb dolog, és egy jó irányt jelöl. Reméljük, hogy sok hasonló ilyen terület fog erre a sorsra jutni - mondta Szarka Dénes önkormányzati képviselő.

Kép

- A telepnek nem csak múltja van. A jövő is kirajzolódik a zöld területen. Ezek a napelemek például fontos energiaforrások a város számára - mondta a MIHŐ Kft. szolgáltatási igazgatója. - Miskolc város beruházásában egy 1 megawattos naperőmű létesült itt, a Bogáncs utcai hulladéklerakón. Közel 3200 darab napelempanel az, ami elhelyezésre került, harminc inverterrel, és az itt megtermelt villamos energia az hét önkormányzati intézmények, közöttük a nemzeti színháznak, az önkormányzatnak és a művelődési központoknak a villamos energia fogyasztását biztosítja - hangsúlyozta Kovács Tamás.

Kép

A napelempark 2019-ben azért került ide, mert a hulladéklerakó bezárása és rekultiválása után kihasználatlan volt a hatalmas terület. Azzal, hogy a múltra építkeztek, a jövő felé, a zöld energia felé tekint a város. A miskolci hulladékgazdálkodás törekszik a környezettudatos működésre. Ezt ismerhetik meg a programnak köszönhetően a helyiek.

- A program első állomásán a szelektív hulladékok kezelését és az újrahasználati központ működését ismerhették meg az érdeklődők. A látogatás célja az volt, hogy az érdeklődők szembesüljenek ezzel a rendszerrel. A program célja a szemléletformálás, hogy a látogatók tisztában legyenek a város hulladékgazdálkodási rendszerével, környezettudatos törekvéseivel - mondta Ladányi Roland, a MiReHu Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Kép

A programot az LMP - Magyarország Zöld Pártja szervezte, és a Hejőpapiban lévő hulladékkezelő központban ér véget. Iskolakezdéskor újabb rendezvények várhatóak a szemléletformálás jegyében.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Ünnepi Könyvhét megnyitó
Titkokat súgnak a fülünkbe
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidőTudomány
Megnyitották a 97. Ünnepi Könyvhetet és a 25. Gyermekkönyvnapokat a Szent István téren csütörtök délután. A rendezvény díszvendége a Kossuth-díjas és József Attila-díjas Lackfi János volt.
Földes Ferenc Gimnázium Fotó: Mocsári László
Ahol jó tanulni: látványos fejlesztés a Földesben
MiskolcOktatás
Ünnepélyes keretek között adták át a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumának támogatásával felújított tantermeket.
96. Ünnepi Könyvhét
Ismert szerzők, izgalmas találkozások
MiskolcKultúraSzabadidő
A könyvbarátokat népszerű szerzők, dedikálások és személyes találkozások várják. Az olvasók nemcsak kedvenc köteteiket írathatják alá, hanem közvetlenül is beszélgethetnek az alkotókkal.
Egyre több rolleres baleset történik a vármegyében
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénEgészségSzabadidőBaleset
Az idei év első hónapjaiban már tíz olyan közlekedési baleset történt a vármegyében, amelyben rolleresek voltak érintettek. A rendőrség szerint a szabályok betartása és a védőfelszerelések használata kulcsfontosságú a sérülések megelőzésében.