Ugrás a tartalomra

Emlékérmet kapott a miskolci vállalkozó

Létrehozva
A Magyar Mentésügyért Emlékérem kitüntetésben részesítette Barkóczi István vállalkozót az Országos Mentőszolgálat, mely hat régiós dolgozót is kitüntetett.

A szervezet minden év május tizedikén, a Mentők napján díjazza a legkiválóbb mentődolgozókat, illetve azokat a személyeket, akik a magyar mentésügyért hosszú időn keresztül kiemelkedő munkát végeztek. Idén Barkóczi István kapta a régiós elismerést, mellette a terület hat dolgozója részesült jutalmazásban a közösségért és a mentőszolgálatért végzett tevékenységért szerdán, a Miskolci Mentőállomáson rendezett – a koronavírus-járvány miatt – szűk körű ünnepségen.

Kép
Barkóczi István (b) kapta idén a régiós elismerést. | Fotó: Juhász Ákos

– Sok egyéb tevékenységnek adhatnánk, sport, kultúra és más területekről is szoktak minket keresni. Őket is támogatjuk, de nagyon örültünk, amikor a mentőszolgálatra ráleltünk, mert rendkívül fontos szervezete az országnak. Emberéletek múlnak az itt dolgozó bátor és kitartó dolgozókon – árulta el Barkóczi István, a FUX Zrt. vezérigazgatója arra a kérdésre, miért éppen a mentőszolgálatra esett anno a választásuk.

A miskolci vállalkozó kiemelte, amennyiben forrásaik engedik, továbbra is segítenek olyan felszerelések beszerzésében, amelyekben esetleg nem kap a régió megfelelő támogatást.

Kép
Hat dolgozó részesült jutalmazásban a közösségért és a mentőszolgálatért végzett tevékenységért

Kádár Balázs, az Országos Mentőszolgálat regionális igazgatója elmondta, alig van szükségük valamire, az elmúlt másfél évben olyan jelentősen nőtt a támogatók és a segítők száma. „Önmaguktól jönnek magánszemélyek, civil szervezetek, cégek, és ajánlják fel a segítségüket. Ez attól függ, hogy milyen lehetőségeik vannak” – tette hozzá. Az állomás mára korszerű gépparkkal és felszerelésekkel rendelkezik, így e tekintetben nincs hiány.

Kép
A díjazottak Kádár Balázzsal, az Országos Mentőszolgálat regionális igazgatójával (jobb szélen)

Az országos ünnepséget egy későbbi időpontban, várhatóan ősszel tartják meg.

Ez is érdekelhet

Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján vannak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépek. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.