Ugrás a tartalomra

Továbbra sem lehet kilakoltatni

Létrehozva
A koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet megszűnéséig, vagyis várhatóan őszig meghosszabbította a kilakoltatási moratóriumot a kormány.
Kép

A moratórium általában november 15-étől április 30-áig szokott tartani. Idén azonban – miután lakhatási szervezetek és az ombudsman is kérte – a kormány a moratórium meghosszabbításáról döntött. Májusban ugyanis elindultak volna a kilakoltatások, a lakás nélkül maradó bérlők azonban – a járványhelyzet közepette – nehezen tudtak volna maguk gondoskodni a lakhatásukról, hiszen a kilakoltatott családok befogadása, vagy az albérlet keresése nem egyszerű az adott körülmények között – mutatott rá lapunknak Dr. Kaposváriné dr. Bornemisza Emese, a Miskolc Holding Zrt. Ingatlangazdálkodási Igazgatóságának lakáshasznosítási vezetője. Megtudtuk tőle azt is, hogy Miskolcon jelenleg húsz olyan bérlői család van, akinek a végrehajtási eljárása kilakoltatási szakaszban van.

A minap a Magyar Közlönyben kihirdetett, majd hatályba is lépő rendelet értelmében ingatlanokat kiüríteni, valamint azzal összefüggésben intézkedni, eljárási cselekményt foganatosítani csak a veszélyhelyzet megszűnését követően lehet. A kilakoltatási tilalom minden ingatlan kiürítésére vonatkozik.

A lakáshasznosítási vezető rámutatott, a kormányrendelet hatálya igazodik a többi, veszélyhelyzet időtartamára bevezetett intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet május 23-i hatályához. – Jelenleg tehát annyi bizonyos, hogy a 2021. május 23-át követő 15. napig nem lehet kilakoltatást foganatosítani. Várható azonban az is, hogy az Országgyűlés újra felhatalmazza a Kormányt a veszélyhelyzetre vonatkozó rendelkezésekről szóló kormányrendeletek hatályának meghosszabbítására, és vélhetően a kilakoltatási moratóriumról rendelkező kormányrendelet hatályát is meghosszabbítják.

A kormány áprilisban benyújtott törvényjavaslata értelmében a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló törvény hatálya az Országgyűlés őszi ülésszak első ülésnapját követő 15. napig tartana, vagyis úgy tűnik, hogy a veszélyhelyzet nem a jelen állás szerinti május 23-án, hanem valamikor szeptemberben szűnik csak meg.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.