Ugrás a tartalomra

Visszaszámlálás: május 20-ig dönthetünk, hová kerüljön az egy százalék

Létrehozva
Idén is lehetőség van arra, hogy rendelkezzünk személyi jövedelemadónk 1+1 százalékáról. Ha ezt május 20-ig nem tesszük meg, az államkasszában marad az összeg.
Kép

Az egy a legkisebb pozitív egész szám, mégsem szabad lebecsülni: a megfizetett személyi jövedelemadónk 1 százaléka sokat jelent a regisztrált civilszervezetek működésében. Bár a koronavírus sok mindent átírt, van, ami nem változott. Például idén is felajánlhatjuk az általunk kiválasztott szervezetnek – melynek munkáját támogatni szeretnénk – az adónk 1 százalékát. További 1 százalékot adományozhatunk valamely technikai számmal rendelkező vallási közösségnek, vagy a kiemelt költségvetési előirányzatnak – 2021-ben a Nemzeti Tehetség Programnak. Ezekről bővebben itt tájékozódhatunk, míg a civil szervezetek listája itt érhető el.

Arról, hogy mi a pontos menete a dolognak, milyen módokon lehet rendelkezni az 1 százalék sorsáról, bővebben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) oldalán olvashatunk. 

A NAV kimutatása szerint több mint kétmillió magánszemély döntött úgy tavaly, hogy adója 1%-át jótékony célra ajánlja fel. Ennek megfelelően nagyjából12 milliárd forint körüli összegen osztozik körülbelül 30 ezer szervezet ilyen-olyan mértékben.

Aki nem rendelkezik az adója 1+1 százalékáról, annak a pénze bent marad az államkasszában, ezzel a kormányra bízva a döntést.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.