Ugrás a tartalomra

Megszavazták a „homofóbtörvényt”

Létrehozva
Végszavazáson elfogadták a homoszexuálisokat a pedofilokkal összemosó törvénycsomagot, amely ellen hétfőn tízezren tüntettek.

A napirend előtti felszólalások után több fontos törvényjavaslat végszavazását is megtartották a tavaszi ülésszak utolsó napján a Parlamentben – tudósított a HVG. Az ellenzéki pártok közül a DK, a Momentum, az LMP, az MSZP és a Párbeszéd bejelentette: bojkottálják a mai szavazásokat.

A képviselők szavaztak a pedofilellenes törvénycsomagról, amelyben az előterjesztő kormánypárti képviselők tudatosan összemossák a nemi identitást a pedofíliával, méghozzá a gyermekek védelmére hivatkozva – éppúgy, ahogy Orbán Viktor kormányfő tette elhíresült, “Hagyják békén a gyerekeinket!” nyilatkozatában. A törvénytervezet egyik pontja korlátozná a nemváltoztatás vagy homoszexualitás megjelenítését és népszerűsítését – utóbbi pontos kifejtése nélkül –, továbbá tilos ilyen reklámokat elérhetővé tenni a 18 év alattiaknak.

A tervezet ellen jogvédő és LMBT+ szervezetek, a Reklámszövetség, közéleti személyiségek és az ellenzéki pártok is tiltakoztak – bár a Jobbik jelezte, hogy megszavazza, de majd egy kormányváltás után hajlandó törölni a szövegből az oda nem illő részeket. A homofóbtörvény ellen tízezres tömeg tüntetett hétfőn este a Kossuth téren „propagandatörvény helyett elfogadást” követelve. A homofóbtörvényt végül jobbikos képviselők igen szavazatával elfogadta a parlament, megbélyegezve a homoszexuálisokat. Az egyetlen képviselő, aki nemmel szavazott – a többi tiltakozó ellenzékiek nem vettek részt a szavazáson – Székely Sándor volt, az Igen Szolidaritás politikusa.

Miközben a parlamentben a kormánypárti többség és a Jobbik sorra szavazott a heves vitákat kiváltó homofóbtörvényről, a „lex Fudanról", a lakástörvényről és más előterjesztésekről, kint a Kossuth téren a DK, az MSZP, a Párbeszéd, az LMP és a civil szervezetek közös sajtótájékoztatót tartottak. A DK-s Arató Gergely azt mondta, hogy ez a „szégyen napja” az Országgyűlés életében, mert olyan javaslatok sorát szavazzák meg, amelyek nem felelnek meg az alapvető emberi jogoknak, a jogállamiságnak, miközben a tartalmuk is felháborító. A szocialista Gurmai Zita azt mondta, ha Orbán Viktor nem tudja, hogy mi a különbség egy meleg és egy pedofil között, akkor „azt javaslom, hogy kérdezze meg Szájer Józsefet vagy pedig Kaleta Gábort, ők nagyon is el tudják magyarázni ezt a különbséget”. Az LMP-s Csárdi Antal arról beszélt, hogy az Országgyűlés olyan törvények hadát készül elfogadni, amelyek a gyűlöletre épülnek és számtalan helyen alaptörvény-ellenesek. A Párbeszéd politikusa, Tordai Bence szerint Orbán Viktor ráront a nemzetre, amikor megbélyegez több százezer magyart és amikor a közvagyont átjátssza a „fideszes haveroknak”. A független Hadházy Ákos azt hangsúlyozta, hogy az ellenzék nem vesz részt abban a „rossz színdarabban, amit a kormánypropaganda megírt”, a homofóbtörvényről szólva pedig megjegyezte: ijesztő, hogy a törvényjavaslat orosz mintára készült.

Ez is érdekelhet

Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján vannak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépek. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.