Ugrás a tartalomra

A civil szervezeteknek mégsem kell feltüntetniük az adományozóik nevét

Létrehozva
A kormány törölte azt a két héte kiadott rendeletet, amellyel kötelezte a civil szervezeteket, hogy évente küldjék el a kormánynak az adományozóik nevét – derült ki a péntek esti Magyar Közlönyből

A névtelen adományozás lehetőségének tiltása komoly felháborodást keltett, többen jelezték, hogy nem fogják betartani, míg egyes szervezetek az Alkotmánybírósághoz fordultak. A rendelet megjelenése után civilek arról is beszéltek, hogy az új szabály valószínűleg fékezően fog hatni az adományozási kedvre, emiatt kevesebb támogatásra számítanak.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt heti kormányinfón arról beszélt, hogy a rendelet nincs összhangban az Európai Unió szabályaival, ezért módosítani fogják. A civil törvény módosítása meg is történt a rendelet törlésének formájában. A miniszter azt is mondta a sajtótájékoztatón, hogy hibáztak, a hibáért pedig vállalják a felelősséget.

A civilek beszámolási kötelezettségét nem először próbálta szigorítani a kormány. A 2017-ben elfogadott, nagy port kavaró civiltörvény értelmében azok a szervezetek, amelyek egy év alatt 7,2 millió forintnál több pénzt kapnak külföldről, viselniük kellett a „külföldről támogatott szervezet” címkét, illetve név szerint be kellett számolniuk, hogy kik a külföldi támogatóik.

Az Európai Bíróság végül úgy ítélte, hogy a civiltörvény összeférhetetlen az uniós joggal, így a kormány kénytelen volt azt visszavonni idén májusban. Az előző helyett újonnan meghozott friss civiltörvény azonban a civilek szerint szintén aggályokra ad okot. Eszerint a legalább 20 millió forinttal gazdálkodó szervezeteket kétévente ellenőrzi az Állami Számvevőszék – ezt szigorította volna még tovább a két héte kiadott rendelet, amelyet péntek este visszavontak.

Ez is érdekelhet

Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.