Ugrás a tartalomra

Meghatározták az irányt

Létrehozva
A város vezetése 12 tulajdonos cég képviselőivel egyeztetett a DAM jövőjéről. A vasgyári területtel kapcsolatban a '90-es évek óta nem történt érdemi előrelépés. A mostani megbeszélés a lehetőségekről és a problémák feltárásáról szólt.

Veres Pál polgármester kifejtette, hogy a jövőbeni tervek között szerepel az iparterület infrastrukturális fejlesztése, az út- és vasúthálózat felújítása, az épületek rehabilitációja, azonban konkrétumokról nem lehet addig beszélni, amíg nem történik meg a megfelelő háttérelemzés.

– Tudnunk kell, hogy mely területeket milyen módon lenne érdemes fejleszteni. Ha szeretnénk a DAM-ot kiajánlani, értékesítésre alkalmassá kell tenni. Ennek azonban vannak feltételei.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

A nehézségekben is osztoznak

A DAM-on belül jelenleg 158 különböző cég üzemel, amik osztatlan, közös formában birtokolják a területet. A piacon való érvényesüléshez állandó fejlesztésekre lenne szükség, ez azonban szinte lehetetlen ebben a tulajdoni formában, hiszen a változtatásokhoz minden tulajdonosnak hozzá kell járulnia. Sokan egy irányba eveznek, de vannak olyan vállalkozások is, amik más érdekek mentén gondolkodnak, és olyanok, amelyek mögött kusza, szinte kibogozhatatlan tulajdonosi szálak húzódnak – például örökösödési eljárás miatt. Ezért az első lépések között szerepel a mostani osztatlan tulajdonosi forma megváltoztatása.

– Szép számmal érdeklődnek nálunk különböző befektetők, akiket a barnamezős vagy rozsdaövezetekben történő fejlesztések is érdekelnek. Ilyenkor elmondjuk, hogy a városban van a Digép és a DAM: ezeken a helyeken működnek eredményes cégek, amiket egy romhalmaz vesz körül. Amikor pedig a befektetők értesülnek a 158 kézben lévő osztatlan közös tulajdonról, akkor egyből elhatárolódnak a további tárgyalásoktól. Főleg úgy, hogy vannak a területen vállalkozások, amik láthatóan sem fejlesztési céllal, sem szándékkal nem rendelkeznek. Ahhoz, hogy külön fejlesztésekbe lehessen kezdeni bizonyos területeken, jogi megoldást kell találni a tulajdonviszonyok rendezésére – tette hozzá a városvezető.

Kép

A tulajdonosok kifejtették: azt várják az önkormányzattól, hogy jelöljön ki egy koordinátort, akihez lehetne fordulni, és aki foglalkozna ezzel a kérdéssel.

Műemlékvédelem

A DAM-mal kapcsolatos helyzetet bonyolítja, hogy a DAM több épületét is ipari műemlékké, vagy helyi védettségűvé nyilvánították, amelyekre speciális feltételek vonatkoznak.

– Azt gondolom, vannak valóban jobb sorsra érdemes csarnokok, ezeket érdemes megóvni. Az alapvető elképzelésünk az ipari hasznosítás, de lehetőségként számolunk azzal a lehetőséggel is, hogy teljesen új funkciókat kapjanak bizonyos épületek. Az egyedi gépgyár csarnoka például fesztiválhelyszínként vagy rendezvényközpontként is hasznosítható lehetne.

Kép

A tulajdonosok közül többen szorgalmazták az egyeztetésen a 6-os kapu megnyitását, míg mások az úthálózat rendbetételét javasolták és a portásrendszer átalakítását. A mostani találkozáson döntések nem születtek; egyfajta előkészítő lépés volt. A város közelebbről is megismerte a DAM cégeinek helyzetét: megfogalmazták a szándékot és szembesültek a megvalósítást gátló nehézségekkel is.

Ez is érdekelhet

Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.
Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.