Ugrás a tartalomra

A világjárvány miskolci károsultjait segíti Varga László

Létrehozva
Az országgyűlési képviselő a helyi közösségi rendezvények szervezését és a szociálisan rászoruló miskolciakat támogatja. 
Kép
Varga László. Fotó: Beregi László

A Covid-járvány károsultjainak megsegítésére hívta fel a figyelmet szerdai sajtótájékoztatóján Varga László. Az MSZP-s országgyűlési képviselő emlékeztetett, a pandémia ideje alatt képviselői tiszteletdíjának jelentős részét ajánlotta fel a járvány elleni védekezéshez. 

- A felajánlással szociális és közösségi célokat is támogatok. A járvány alatt rendszeresen segítettem a védőeszközök, maszkok, tisztítószerek beszerzését, amikor pedig arra volt szükség, tartós élelmiszereket tartalmazó csomagokkal segítettem a rászorulókat – mondta Varga László.

A miskolci kötődésű politikus most úgy döntött, szűkebb pátriájában segít: saját jövedelméből ajánl fel egymillió forintot miskolci ügyekre. Varga László elmondta, a járványnak többek közt a közösségek voltak az elszenvedői, ezért az összeg feléből a nyáron megrendezendő kisebb rendezvényeket támogatja. 

A városvezetéssel való egyeztetést követően pedig ötszázezer forinttal a június vége óta Miskolcon működő Krízisalaphoz járul hozzá a képviselő, amellyel a járvány miatt nehéz helyzetbe került miskolci családokat segíti. Varga László összefogásra, adakozásra buzdít mindenkit, aki megteheti, hogy segít. 

- Azt kérem, hogyha a város létrehozott egy ilyen központi alapot, a miskolci krízisalapot, akkor tegyék meg a felajánlásukat jó szívvel, mert nagyon sokan rászorulnak ezekben a hetekben is, ezekben a hónapokban is – mondta a képviselő hozzátéve: félő, hogy a járványnak érkezhet még egy negyedik hulláma, és bár a szakemberek azt mondták, ez már kisebb lesz, mint az eddigiek, segítségre még sokaknak lehet szüksége. 

Kép


Ahogyan arról korábban beszámoltunk, június végén, július elején krízisalapot hozott létre a COVID miatt nehéz helyzetbe kerül családok és magánszemélyek megsegítésére a miskolci önkormányzat és a Dr. Hilscher Rezső Szociális Közalapítvány a Miskolci Családokért. Az alapnak köszönhetően közvetlenül a miskolci emberek, a COVID miatt nehéz helyzetbe került családok, „covid-árvák” kaphatnak majd segítséget.

A krízisalap első befizetői Miskolc város polgármestere és alpolgármesteri voltak, akik saját forrásból és rendelkezésükre álló alapjukból is több százezer forinttal támogatják a kezdeményezést.

 

A krízisalap céljaira a Dr. Hilscher Rezső Szociális Közalapítvány által létrehozott alszámla száma 11734004-25985904, ide várják a felajánlásokat. A támogatás igénylésének részleteiről rövid időn belül várható tájékoztatás.

Ez is érdekelhet

Jövőre(f) - közös családi napot tartott tizenöt református gyülekezet Diósgyőrben
MiskolcEgyházSzabadidő
Hagyományteremtő céllal szervezték meg első alkalommal, szeptember 6-án, vasárnap több miskolci református gyülekezet és család találkozóját, hogy erősítsék egymást református identitásukban és egy közösségépítő programmal kezdjék a tanévet.
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások Miskolcon
MiskolcKultúraGasztroEgyház
Ismét megtelt élettel és finom étkekkel a miskolci zsinagóga udvara vasárnap, a IV. Sólet Fesztiválon.
Képgaléria
Régiségvásár
Különleges vendégek érkeztek az első őszi régiségvásárra
MiskolcSzabadidő
Megelevenedett képregényfigurákkal, más jelmezes szereplőkkel és old timerekkel is találkozhattak a szeptemberi régiségvásárra kilátogatók.
Bemehettek a műtétre
MiskolcKultúra
Szeptember 5-én, szombaton mutatták be az Uránia teremben a Sebészkéssel – Értől az óceánig? című, 2026-ban készült, 73 perces dokumentumfilmet. Az alkotóval, Kerényi Lászlóval beszélgettünk.