Ugrás a tartalomra

Rakaczki Zoltán az EUSA Végrehajtó Bizottságában

Létrehozva
Az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) szeptember 10-11-én Budapesten tartotta meg tisztújító közgyűlését. Nagyon komoly sportdiplomáciai sikerként könyvelhető el, hogy a miskolci Rakaczki Zoltánt beválasztották tagként a szervezet Végrehajtó Bizottságába.
Kép
Rakaczki Zoltán, az EUSA budapesti tisztújító közgyűlésén. Fotó: MEFS

A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) és a Testnevelési Egyetem (TE) közös szervezésében fővárosunk adhatott otthont az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) tisztújító közgyűlésének, melyen a negyvenhat tagországból harmincnyolc volt jelen, míg öt nemzet megbízással képviseltette magát. Figyelemre és ugyanakkor elismerésre méltó, hogy Rakaczki Zoltán, a MEFS elnökségi tagja, a MEAFC elnöke, a TFSE ügyvezetője a negyvenhárom lehetséges szavazatból negyvenegyet gyűjtött be. 

– Hatalmas megtiszteltetésnek tartom, hogy az európai szintéren is képviselhetem hazánkat és az egyetemi sportot – fogalmazott megválasztását követően  Rakaczki Zoltán. -  Köszönöm a támogatást és a bizalmat. Azt gondolom, hogy ezzel a tisztséggel még jobban hozzá tudok járulni a 2024-es Debrecen-Miskolc közös rendezésű Európai Egyetemi Játékok sikeréhez.

Adam Roczek, aki kilenc éve az EUSA elnöke és akit újra megválasztottak a következő négy évre, örömét fejezte ki, hogy Budapest adott otthont az Európai Egyetemi Sportszövetség tisztújító közgyűlésének, mely véleménye szerint az egyik legbiztonságosabb hely jelenleg Európában. Az elnök megköszönte a MEFS-nek a rendkívül precíz szervezést és a Testnevelési Egyetemnek, hogy befogadták a rendezvényt.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.