Ugrás a tartalomra

Kivágják a turbókörforgalom útjában lévő fákat

Létrehozva
A kivitelező ígéretei szerint kivágott növények többszörösét ültetik majd el a területen.

Kép
Fotó: Beregi László

Megkezdődik jövő héten azoknak a fáknak a kivágása, melyeket érint a Vörösmarty és Király utcák találkozásában kialakítandó körforgalom építése, valamint a Vörösmarty utca négysávosítása - közölte szerkesztőségünkkel a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF).

A cég közölte, a kivitelező a kivágott fák és cserjék helyett többszörös mennyiségben fog hasonló növényeket telepíteni a körforgalom területén, a Vörösmarty utcán és a munkaterületen belül, továbbá a miskolci önkormányzata által kijelölendő egyéb területeken is.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, az Y-híd beruházáshoz kapcsolódó munkálatok miatt szükséges földmunkák, közműkiváltások az elmúlt hetekben kezdődtek el, de a tényleges útépítési munkák csak novemberben startolnak.

Első ütemben a körforgalom keleti oldala épül meg a jelenlegi burkolaton kívüli részeken, ezt követi a keleti oldal jelenlegi burkolaton belüli szakaszának a megépítése. Ezután a Király utca forgalmát szűkített sávokon átterelik a megépült fél körforgalomra és harmadik ütemben épül a körforgalom nyugati oldala.

A Vörösmarty utcát is érintik a munkák: itt az úttestet egy 570 méteres szakaszon bővítik kétszer kétsávosra.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Ünnepi Könyvhét megnyitó
Titkokat súgnak a fülünkbe
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidőTudomány
Megnyitották a 97. Ünnepi Könyvhetet és a 25. Gyermekkönyvnapokat a Szent István téren csütörtök délután. A rendezvény díszvendége a Kossuth-díjas és József Attila-díjas Lackfi János volt.
Földes Ferenc Gimnázium Fotó: Mocsári László
Ahol jó tanulni: látványos fejlesztés a Földesben
MiskolcOktatás
Ünnepélyes keretek között adták át a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumának támogatásával felújított tantermeket.
96. Ünnepi Könyvhét
Ismert szerzők, izgalmas találkozások
MiskolcKultúraSzabadidő
A könyvbarátokat népszerű szerzők, dedikálások és személyes találkozások várják. Az olvasók nemcsak kedvenc köteteiket írathatják alá, hanem közvetlenül is beszélgethetnek az alkotókkal.
Egyre több rolleres baleset történik a vármegyében
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénEgészségSzabadidőBaleset
Az idei év első hónapjaiban már tíz olyan közlekedési baleset történt a vármegyében, amelyben rolleresek voltak érintettek. A rendőrség szerint a szabályok betartása és a védőfelszerelések használata kulcsfontosságú a sérülések megelőzésében.