Pressburger Imre József Miskolcon született, és Emeric Pressburger néven vált a brit filmművészet világszerte elismert alakjává. Michael Powellel közösen olyan klasszikusokat alkotott, mint A vörös cipellők, a Fekete nárcisz, a Blimp ezredes élete és halála és A canterbury mese, amelyekre még ma is példaképként tekint Brian De Palma, Francis Ford Coppola, Sally Potter, Terry Gilliam és Martin Scorsese, ez utóbbi A vörös cipellők című filmjüket minden idők egyik legjobb alkotásának tartja.
Egy angol úr Miskolcról
Az „Egy angol úr Miskolcról” című konferencia azt vizsgálta, hogyan hatott Pressburger művészetére közép-európai háttere. Az első órában Báron György filmkritikussal, Gazdag Gergővel, a Magyar Nemzeti Filmarchívum munkatársával, Kovács Stevennel, a San Francisco State University egykori professzorával és Ráduly Györggyel, az Nemzeti Filmintézet igazgatójával beszélgetett Muszatics Péter, a CineFest egyik főszervezője.
– Pressburger Imre Miskolcról, a Szentpéteri kapuból származik, ahol zsidó negyed volt – mondta Báron György, hozzátéve ezt a kifejezést ő személyesen is ismeri, mert az ő nagyanyja is sokszor elmondta a Szentpéteri kapu nevet.
Kovács Steven arról beszélt, hogy nemcsak a filmesek mentek külföldre az I. világháború előtt és után is.
– Majdnem minden komoly foglalkozásban dolgozó magyarok kivándoroltak, aminek sok oka volt – mondta a professzor, aki tizenhat éve volt Miskolcon utoljára, akkor éppen zsűritagként, és nagyon vágyott újra eljönni.
Különc nagypapa volt
A konferencia második beszélgetésén több különleges vendég is volt: Pressburger két unokája, az Oscar-díjas rendező Kevin Macdonald és a testvére, Andrew Macdonald, akiket Charles Drazin filmesztéta kérdezett nagyapjukról, a filmtörténetről, valamint saját meglátásaikról a jövőt illetően.
Kevin Macdonald elmondta, korábban már jártak Miskolcon.
– A zsinagógában voltunk, ahol akkoriban még volt egy rabbi, aki mutatott nekünk egy rendkívül megrendítő könyvet. Ebben azoknak a miskolci zsidóknak a névsora szerepel, akiket 1944-ben Auschwitzba deportáltak. A dédnagymamánk neve is benne van – emlékezett vissza a rendező, aki beszélt a Blimp ezredes élete és halála című filmről. – 1902-ben kezdődik, és negyven évvel később, 1942-ben ér véget. Vagyis tulajdonképpen nagyapánk saját életének első negyven évét látjuk benne, hiszen ő is 1902-ben született. Bizonyos értelemben tehát akár önéletrajzi alkotásként is tekinthetünk rá. Andrew-val mi is így érezzük, amikor megnézzük a filmet. Anton Warburg alakjában mintha a nagyapánk jelenne meg. Úgy érezzük, hogy valamiképpen őt testesíti meg. Ez mindig nagyon megható számunkra, különösen az a beszéd, amelyben arról beszél, hogy a náci Németországból menekültként érkezett Angliába, és idegenként beleszeretett ebbe az országba. Végül pedig – ahogy mondani szoktuk – angolabb lett az angoloknál – mondta Kevin Macdonald.
Sosem felejtette el a magyar vidéket
Andrew Macdonald elmondta, különcnek tartották a nagyapjukat, a szó legjobb értelmében.
– Számunkra kisgyerekként a nagyapánk nagyon egzotikusnak tűnt, mert hihetetlenül magyar volt. Nagyon erős akcentussal beszélt, és sokat mesélt arról a világról, amelyben Angliába érkezése előtt élt. Nem emlékszem, hogy Miskolcról beszélt volna, de mesélt a közép-európai életéről, Prágáról, Stuttgartról, Berlinről. Két, Skóciában felnövő kisfiú számára ez egészen lenyűgözőnek tűnt. Senki másnak, akit ismertünk, nem volt ilyen nagyapja – mondta, majd elhangzott az is, hogy Pressburger Imre Berlinben sokszor aludt az utcán, annyira rossz volt a gazdasági helyzet. Mindez eredményezhette az, hogy óriási empátiával rendelkezett.
A Canterbury mesék című film is önéletrajzi ihletésű.
– Dédapánknak olyan foglalkozása volt, amely, amennyire tudom, meglehetősen gyakori volt a művelt, középosztálybeli zsidók körében: arisztokrata birtokok intézőjeként, földkezelőjeként dolgozott, Debrecen közelében, majd Temesvár környékén. Nagyapánk tehát nagyon szoros kapcsolatban nőtt fel a vidékkel, az édesapja mellett. Ha pedig megnézzük a Canterbury meséket, azt látjuk, hogy a film a vidék varázsáról, szépségéről és misztikumáról szól – mesélte az úgynevezett álcázott önéletrajzról Kevin Macdonald.
A konferencián elhangzott még, hogy a Pressburger–Powell páros háború előtti és utáni filmjei messze nem voltak olyan jelentősek, mint amik a II. világháború ideje alatt készültek, hiszen akkor volt nagy kihívás, hogy a művészet küzdjön a háború ellen. Valamint előrevetítették a jövő filmjeit is, mondván „kíváncsian várják, ki lesz az, aki például a TikTokot először fogja használni filmkészítésre, hiszen ez már egy teljesen más kor más kihívásokkal.”
Jelenleg zajlik Pressburger Imre miskolci szülőházának felújítása és nyitott kulturális központtá alakítása, jövő tavaszra tervezik a nyitást, majd a következő évi CineFesten bevonják a helyszínek közé is.