Ugrás a tartalomra

Egészségellenőrök a buszokon Lyukóvölgyben

Létrehozva
Szerda délelőtt vette kezdetét a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által fenntartott Lyukói Közösségi Ház udvarán az a kétnapos átfogó szűrés, amely a helyiek egészségi állapotának felmérésében hivatott segítséget nyújtani Lyukóvölgy és Miskolc számára.
Kép
lyukó szűrőbusz
Fotók: Mocsári László

A „Helybe visszük a Szűrővizsgálatot Program” keretében szeptember 22-én és 23-án 10 és 18 óra között három speciális autóbuszán végez vérnyomás-, vércukor- és koleszterin-mérést, illetve lát el kardiológiai, szájüregi és nőgyógyászati vizsgálatokat a Nemzeti Népegészségügyi Központ.

Kép
lyukó szűrőbusz

Varga Andrea alpolgármester a helyszínen kiemelte: óriási lehetőség mindez a helyben élőknek, akik a távolság vagy épp az információhiány miatt nem jutnak el hasonló prevenciós vizsgálatokra.

– A szegénységgel egyenes arányban romlik az egészség, és miután a város egésze országosan sem áll jól az egészségügyi mutatók tekintetében, így különösen sok tennivalónk akad a hátrányos helyzetűek egészségtudatosságának fejlesztése terén – fejtegette. – Az a tapasztalat, hogy a legkönnyebben a gyerekeken keresztül lehet megszólítani a felnőtteket, ezért is lényegesek a szűrésekkel párhuzamosan futó, a kisebbeknek szóló interaktív előadások – tette hozzá.

Kép
lyukó szűrőbusz

Bertókné Tamás Renátától, a Nemzeti Népegészségügyi Központ főosztályvezetőjétől megtudtuk: a szűréseken szülői kísérettel akár a tizennyolc év alattiak is részt vehetnek.

– A jelenlévő munkatársak minden támogatást megadnak ahhoz, hogy a TAJ-számmal és Ügyfélkapu-regisztrációval nem rendelkező lakosok is kézhez kapják leletüket – nyomatékosította. – Minden további teendőt orvosaink és asszisztenseink menedzselnek, így a leleteket az illetékes háziorvosok felé is megküldik – vázolta.

A Nemzeti Népegészségügyi Stratégián keresztül a térségben zajló országjáró akció jövő héten Taktabájon folytatódik.

Ez is érdekelhet

Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.