Ugrás a tartalomra

Kiderült, hol és mikor lehet szavazni az előválasztás második fordulójában

Létrehozva
A második fordulóban miniszterelnök-jelöltekre lehet szavazni személyesen és interneten egyaránt.
Kép
Fotó: Mocsári László

Az Országos Előválasztási Bizottság véglegesítette a szavazóhelyeket és nyitvatartásukat az előválasztás második fordulójára, ami hét napon át tart, október 10-től október 16-áig. A helyszínek és a nyitvatartási időpontok elérhetők az ellenzéki előválaszás honlapján.

Személyesen elsősorban közterületen felállított sátrakban, kisebb részt irodákban, zárt helyiségekben lehet voksolni. Október 10-16. között jellemzően reggel 8:00-tól este 18:00 óráig lesznek nyitva a szavazóhelyiségek, de több helyen lehet ettől eltérő nyitvatartás is. Azt írták, mivel a második forduló rövidebb lesz, és az egész ország egy választókerületnek számít, ezért a szavazópontok száma és nyitvatartása eltérhet az első fordulóban megismerttől. A szavazóhelyiségekben megjelenő szavazóknak igazolniuk kell magukat fényképes igazolvány felmutatásával, valamint be kell mutatni érvényes lakcímigazolványukat.

Az interneten szintén október 10-16. között lehet voksolni. Aki az első fordulóban már regisztrált online, annak a „már szavaztam az első fordulóban” opciót kell választania, majd megadni a nevét és a személyi számát. Ha ezek rendben vannak, akkor következhet a már ismert videós azonosítás.

Aki az első fordulóban nem szavazott online, annak először be kell gépelnie egy fényképes igazolványának (személyi, jogosítvány, vagy útlevél) és a lakcímkártyájának adatait, majd ezután léphet tovább a videós azonosításra. Ez egy rövid videóhívást jelent, ezért olyan eszközzel (laptoppal, mobillal, tablettel) érdemes belevágni, ami működő kamerával és mikrofonnal rendelkezik. A hívás során a korábban használt két igazolványt kell megmutatni a szavazóbiztosnak a kamera segítségével. Az online regisztráció és a videós azonosítás az elovalasztas.hu oldalon a második forduló minden napján reggel 9 és este 9 óra között üzemel. A rendszer az azonosítást követően megjelenít egy szavazólinket, amire kattintva akár azonnal, akár később, a második forduló végéig lehet szavazni.

Kép

Az első fordulóban hárman maradtak állva: Dobrev Klára a Demokratikus Koalíció jelöltje kapta a legnagyobb támogatást, őt követte az MSZP-Párbeszéd jelöltje Karácsony Gergely, végül harmadik helyre Márki-Zay Péter jött be, a Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetője. Utóbbi javára pénteken visszalépett Karácsony Gergely, így a második fordulóban Dobrev Klára és Márki-Zay Péter közül kell kiválasztaniuk a voksoloknak, hogy ki legyen az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, aki jövő áprilisban Orbán Viktor kihívója lesz.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.