Ugrás a tartalomra

Előválasztás: hétfőn is rengetegen szavaztak

Létrehozva
Két nap alatt több mint 163 ezren voksoltak az előválasztás második fordulójában.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

Még a vasárnapinál is többen, csaknem 85 ezren szavaztak az ellenzéki előválasztás második fordulójának második napján – közölte az Országos Előválasztási Bizottság kedden.

Ez rekordközeli napi részvételt jelent, eddig egyedül szeptember 25-én járultak ennél többen személyes vagy online szavazópontokhoz.

A hétfői napon sátorban 68 284-en, interneten keresztül pedig 16 497-en adták le voksukat

Összesen tehát 84 781 polgár voksolt hétfőn arra, hogy Dobrev Klára vagy Márki-Zay Péter legyen az ellenzéki miniszterelnök-jelölt 2022-ben. Az összesített részvétel két nap után 163 393 fő.

Az előválasztás második fordulója az eredetileg tervezettnél hat nappal később, vasárnap kezdődött el, és hét napon át tart, vagyis a mostani tervek szerint szombat estig lehet leadni a szavazatokat személyesen az országban bárhol, vagy az erre kifejlesztett internetes felületen.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.