Ugrás a tartalomra

Márki-Zay: „Jólét is csak ott van, ahol szabadság van”

Létrehozva
A szeretet erejéről, valamint a szabadság és a jólét összefüggéseiről is szó esett Márki-Zay Péter pénteki utcafórumán Miskolcon.
Preview Image
Több mint száz miskolci, fiatalok és idősebbek egyaránt kíváncsiak voltak Márki-Zay Péter gondolataira - Juhász Ákos képgalériája


Az előválasztás legfontosabb célja, hogy az azon induló ellenzéki politikusok és a szavazók együtt bontsák le a Nemzeti Együttműködés Rendszerét – ezzel a gondolattal nyitotta a sort a Centrum előtt rendezett utcafórumon Szopkó Tibor, Miskolc alpolgármestere.

Kép
Karácsony Gergely, Fekete-Győr András és Márki-Zay Péter. Fotó: Juhász Ákos


Az eseményen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, a Márki-Zay Péter javára visszalépett előválasztási miniszterelnök-jelölt szólt először. - A jelenlegi fideszes kormányzat gyűlöli az önkormányzatokat, mert pontosan tudják, hogy nincsen ma nagyobb kihívás számukra, mint azok, akik nem uralkodni akarnak az emberek felett, hanem szolgálni akarják őket. Az a tény, hogy a jelenlegi kormány politikai okokból büntet embereket, mert olyan településen élnek, ahol az ott élők szabadabbak akartak lenni, önmagában elég ok, hogy leváltsuk őket – jelentette ki a főpolgármester.

A rendezvény egyébként egy valódi „polgármester cunami” volt: jelen volt Karácsony Gergely mellett Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom előválasztási miniszterelnök-jelöltje, aki Hódmezővásárhelyt vezeti, a megyénkből pedig Faragó Péter sajószentpéteri, Üveges Gábor hernádszentandrási polgármester, valamint Miskolcot 1994 és 2002 között két cikluson át vezető Kobold Tamás is. Utóbbi beszédében méltatta Márki-Zayt, mint mondta, ő nem futóhomokra, hanem kősziklára építkezik, a kötőanyag pedig ehhez a szeretet.

Kép
Fotó: Juhász Ákos


A szeretet ereje

- Magyarországon még nem hallottam politikust az elmúlt harminc évben, aki politikaformáló erővé tette a szeretetet. Kétezer év óta zajlik a szeretet forradalma, óriási dolgokat vitt végbe. Bízom abban, hogy Márki-Zay Péter is nagy dolgokat fog a szeretet erejével végrehajtani – mondta.

Fekete-Győr András, a Momentum korábbi elnöke (akit a sok városvezető tiszteletbeli polgármesternek kiáltott ki – a szerző) úgy fogalmazott, az elmúlt napok történései alapján úgy gondolja, egyre többeket csapott meg a változás szele. „Csütörtök estig, 441 ezren mentek el szavazni a második fordulóban. Azt mondják, ha szombat estig eléri ez a szám a hatszázezret, akkor az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltjét biztosan Márki-Zay Péternek fogják hívni” – hangsúlyozta.

Kép
Fotó: Juhász Ákos


A szabadság mint örökség

Márki-Zay Péter végül kijelentette: számára, és támogatói számára az a legfontosabb, hogy az elmúlt harminc év hideg polgárháborúja, árokásása, gyűlölködése véget érjen végre, és egy olyan rendszer jöjjön létre, melyben a legfontosabb érték az ember és a szeretet.

- Mindenki életében eljön az idő, amikor felteszi a kérdést: milyen örökséget szeretnék hagyni a gyermekemre? Vannak, akiknek a válasza erre egy jacht, egy magánrepülőgép, egy részvénycsomag, egy fél utca vagy egy fél ország. Szerencsére más emberek is vannak, ők azt mondják: szabadságot akarunk elsősorban. Hiszen jólét is csak ott van, ahol szabadság van – fogalmazott az előválasztási miniszterelnök-jelölt.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.