Ugrás a tartalomra

New York Times: összefoghat a török ellenzék Erdogan ellen

Létrehozva
Úgy tűnik, Törökországban is az együttműködésre építenek. A New York Times szerint egyre egységesebben politizál a hat török ellenzéki párt Recep Tayyip Erdogan elnökkel szemben, a céljuk az lehet, hogy előrehozott választást harcoljanak ki.
Kép
forrás: MTI

A 19 éve hatalom lévő Erdogan 2017-ben vezette be a jelenlegi elnöki rendszert egy szűken megnyert népszavazással, és azóta is ezt tartja legfőbb politikai örökségének.

Az ellenzéki pártok és szavazóik azonban az elnöki rendszert tekintik az erdogani autokrácia szimbólumának, így szerintük ha ezt sikerülne lebontani, és visszaállítani a parlament nagyobb hatalmát, helyreállna a török demokrácia.

Mivel ebben mind a 6 ellenzéki párt egyetért, ebben a helyzetben a következő török választás lényegében az elnöki rendszerről és Erdoganról szóló népszavazás lesz, ellenzéki győzelem esetén pedig a pártok az elnöki rendszer lebontását ígérik.

Törökországban a tervek szerint 2023-ban lenne a következő választás, de elemzők szerint Erdogan valószínűleg még ez előtt bebiztosítaná a hatalmát még egy elnöki ciklusra, hogy 2023-ban nyugodtabban készülhessen a modern Törökország 100. születésnapjára. Az ünnepségsorozat Erdogannak személyesen is fontos lehet, hiszen ha még akkor is elnök lesz, az azt jelenti, hogy ő a modern Törökország legtovább hatalomban lévő vezetője, megelőzné ugyanis a Török Birodalom romjain 1923-ra köztársaságot szervező Musztafa Kemál Atatürküt is.

A New York Times ír arról is, hogy a világ több autoriter vezetője is azzal tudta megszilárdítani hatalmát, hogy kihasználta ellenzéke megosztottságát, az ellenzéki összefogás azonban sokukkal szemben lehet megfelelő fegyver. Az ilyen vezetők felsorolásában szerepel Orbán Viktor neve is. (New York Times)

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.