Ugrás a tartalomra

Fákkal-bokrokkal zöldül a Kilián-dél

Létrehozva
A városrész több pontján folytatódik a korábban elindított zöldítési program, amelynek célja, hogy pótolja az elöregedett, sérült növényeket. Szombaton a helyi lakosok is csatlakozhatnak a kezdeményezéshez.

A zöldnövényzet természetes velejárójaként annyira elöregedhetnek, betegek lehetnek vagy éppen egy vihar miatt megsérülhetnek a példányok, hogy ki kell vágni őket. Ilyen esetekben új fák és bokrok kerülnek a helyükre.

Kép
Sérült fa a Kilián-délen; MiNap-archív

Ez történik majd szombaton a Kilián-dél városrészben, ahol Bartha György önkormányzati képviselő várja a lakosokat, hogy csatlakozzanak a munkálatokhoz. Mint elmondta, az ültetési program már korábban elkezdődött. Az idei folytatás során 24 facsemetét és 7 bokrot ültetnek el a Könyves Kálmán, a Gagarin, az Iván és a Benedek Elek utcákon.

A képviselő várja azokat az önkénteseket, akik szívesen tennék közösségi programmá az ültetést. A volt Otthon étterem előtti téren 10 órakor találkozhatnak a zöldítők, ahonnan közösen mennek el a fentebb részletezett utcákba.

A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. munkatársai segítenek majd a folyamatban: előre kiássák a gödröket és szerszámokat is biztosítanak, ahogy locsoló kocsi is csatlakozik a programhoz.

„A város egyik legzöldebb lakótelepe a miénk, amelynek sok fáját az 1962-es épüléskor ültették el. Többségük mára elöregedett és ki kellett vágni őket, ahogy a természet is ritkítja az állományt.” – magyarázta Bartha György, hogy mi tette szükségessé a pótlást.

Végezetül hozzáteszi, hogy ez a program még nem az Otthon téri orvosi rendelő beruházása kapcsán várható ültetés. Az majd akkor lesz esedékes, amikor az épület elkészül. „A kivitelezőt szerződés kötelezi a kivágott fák pótlására.” – zárja a képviselő.

(Borítókép: Faültetés a Kilián-délen 2019-ben; MiNap-archív; Fotó: Juhász Ákos)

Ez is érdekelhet

Japán minifesztivál az Egyetemvárosban
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Kulturális és gasztroélmény-programokat kínáló minifesztivált rendezett pénteken a Japán Nagykövetség a Miskolci Egyetemen.
Újabb indulók a 2-es választókerületben is
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Megtartotta második ülését a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei 2-es számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság péntek délután.
Képgaléria
Az Avasi kilátó is színesbe öltözik a Ritka Betegségek Világnapján
MiskolcEgészség
Február utolsó napja a Ritka Betegségek Világnapja, amelyet idén tizenkilencedik alkalommal rendeznek meg világszerte.
„A böjt hatására az ember gondolatvilága elkezd megtisztulni”
MiskolcEgyház
Milyen az Istennek tetsző böjt? Ezt is megtudhattuk Meleg Attila református lelkipásztortól, aki maga is gyakorlott böjtölő.